A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 160,66 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 41 263,67 ponton zárt pénteken, miközben a világ vezető tőzsdéi veszteségben voltak késő délután. A részvénypiac forgalma 17,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A nyugat-európai piacokon nagy az esés, miután az Európai Bizottság elnöke azt nyilatkozta: nagyobb az esélye, hogy nem tudnak megegyezni a brit kilépésről vasárnapig, mint hogy létrejönne a megállapodás. Ez a nyilatkozat erőteljes eladási hullámot okozott, ami a hazai piacon is érezhető volt nap közben - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek.
Varga Zoltán szerint a Richternél a nagyobb esés korrekciónak tudható be, miután a napokban a gyógyszergyártó új csúcsot állított be.
A Mol árfolyamát segítette az olaj világpiaci pozitív hangulata, és az, hogy folytatódott a saját részvényvásárlás - tette hozzá a szakértő.
A Mol 34 forinttal, 1,61 százalékkal 2140 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,93 százalékkal 13 080 forintra nőtt, forgalmuk 10,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,92 százalékkal 376,50 forintra csökkent, forgalma 253,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,45 százalékkal 7470 forintra esett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3418,86 ponton zárt pénteken, ez 13,13 pontos, 0,38 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Gyengüléssel zártak a főbb európai piacok
Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken - írta az MTI.
A londoni tőzsde FTSE100 indexe 0,90 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 1,36 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,76 százalékkal gyengült csütörtöki záróértékéhez képest.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,04 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot.
Az európai tőzsdezáráskor, 17 óra 30 perckor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,25 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,59 százalékos, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,73 százalékos gyengülést jelzett.
Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 21 cent (0,42 százalék) csökkenéssel, 50,04 dolláron állt.
Az arany ára unciánként 0,53 százalékkal (9,75 dollárral) 1847,15 dollárra nőtt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon az euró gyengült a dollárral szemben: 17.30-kor 1,2113 dolláron jegyezték a reggeli 1,2157 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve