A Facebook tőzsdei jegyzésének árfolyamváltozásához hasonló pályán mozognak egyelőre a Snapchat részvényei: a márciusban a New York-i piacra bevezetett papírok kezdő árfolyama 17 dollár volt és csütörtökön is pontosan ennyin zárt.
Pedig ígéretesen indult a tőzsdén a közösségi alapú applikáció, mert az első teljes kereskedési napján 24,48 dollárra emelkedett. Utána viszont 19-23 dolláros sávban mozgott. Június eleje óta viszont folyamatosan csökkent, szerdán záráskor még 17,9 dollárért jegyezték.

Aggódni viszont nem kell, mert a már említett Facebook is hasonló első három hónapot produkált, sőt, a teljes első évét a bevezetési ára alatt töltötte. Most viszont már annak a négyszeresét éri. A közösségi oldalak, applikációk részvényeivel jellemzően bizalmatlanabbak az amerikai tőzsdéken, ezért a Snapchatért is csak akkor érdemes izgulni, ha az első éve után sem erősödik vissza.
A techcég megítélése leginkább azon múlik, hogy az ingyenes program hogyan tudja népszerűsíteni fizetős szolgáltatásait. Valamint az is nagy kérdés, hogy sikerül-e elérnie, hogy a felhasználók magukat reklámfelületté tegyék. A Facebook-tulajdonban lévő Instagramnak ez csak több évnyi jelenlét után jött össze.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve