A Novi list, idézve Slavko Linic horvát pénzügyminisztert, közölte: igaz, hogy a Mol a horvát kormány nélkül is igazgathatja az INA-t, de ez esetben a horvát állammal nyit háborút. "A kereskedelmi társaságokról szóló törvényt az INA-ban alkalmazni akarjuk" - jelentette ki csütörtökön Linic. Hozzátette: a kialakult helyzet a HDZ, a most ellenzékben, korábban kormányon lévő középjobboldali párt munkájának eredménye és ezen változtatni kell.
A Mol érzékeny a kormány kritikáira, ami abból is látszik, hogy "festik és rendezik a benzinkutakat" - idézi a lap Linicet, aki a Moltól azt várja el, hogy az olajfinomítókat kezdje el felújítani, és új földgáz-fúrást nyisson meg az Adrián.
"Az INA-n belüli problémák komolyak, de ezeket nem a médián keresztül fogjuk megoldani" - jelentette ki Radimir Cacic, kormányalelnök az INA felügyelő bizottságának levelével kapcsolatban, amelyben a bizottság négy horvát tagja Áldott Zoltán, az INA elnök-vezérigazgatójánka a leváltását kéri. Az első feladat az INA sikeres működését biztosítani - tette hozzá Cacic a Novi list szerint, amely emlékeztet arra, hogy a felügyelő bizottság már júniusban kérte Áldott leváltását és figyelmeztette a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokba a részvényesi szerződésről.
A Mol-csoport, amely az INA legnagyobb részvényese, úgy véli, hogy az INA egyes vezetőinek kijelentései nacionalisták - írja a Novi list a Mol-közleményére hivatkozva. "Az INA-ban nincsenek magyarok és horvátok sem, csak olyan emberek, akik az INA javára dolgoznak" - idézi a lap a Molt. A Mol nem érti azt a zűrzavart, ami az utóbbi napokban kialakult a médiában, mert az INA jó úton fejlődik és pozitív eredményeket hoz - írja a Novi list, hozzátéve, hogy a Mol szerint az INA-ban jobb irányban változtak a dolgok attól a pillanattól kezdve, hogy a Mol tulajdonosként belépett. Éves szinten megkétszereződtek a beruházások, az olajfinomítókba a korábbinál ötször többet fektettek be, a kutatásba és a termelésbe pedig 14 millárd kuna a befektetés értéke.
"A számok azt mutatják, hogy az INA igazgatói testületeinek ülésén a döntések 99 százalékát egyöntetű szavazással hozzák meg" - idézi tovább a Novi list a Mol-t.
A Jutarnji list pénteki számában anonim INA-forrásra hivatkozva azt írta, hogy a kedden megtartott igazgatósági ülés a korábbi cikkekben írtakkal ellentétben munkahangulatban zajlott. A vitatott javaslat további jogi kidolgozásának igénylése megfelel a nagyvállalatok szokásos reguláris gyakorlatának - olvasható a lapban. Az elnök-vezérigazgató pedig azért kérte a mobiltelefonok mellőzését, hogy biztosítsa az ülés zavartalan megtartását és nem igaz az az állítás, miszerint azt kérte, hogy neki adják át. Különösen nem igaz ennek az állításnak az a része, amely arra enged következtetni, hogy a készülékekben tárolt adatokhoz szerettek volna így hozzáférni - írta a Jutarnji list egy magas rangú INA-forrást idézve.
Az INA keddi igazgatósági ülésén a horvát tagok több irányítási jogot kértek a horvát fél számára. A kifogásaikat és azok indoklását tartalmazó 10 oldalas dokumentumot hétfőn este a horvát köztévé, a HRT nyilvánosságra hozta honlapján. A javaslatról az ülésen nem szavaztak "mert azt nem találták eléggé kidolgozottnak", állt az INA által kiadott keddi közleményben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve