A részvénypiac heti forgalma 36,74 milliárd forint volt szemben az előző heti 37,11 milliárd forinttal, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.
A BUX-index a héten többször is újabb történelmi csúcsot állított be: szerdán 42 225,87 ponton zárt, ezt követően csütörtökön már 42 693,52 ponton zárt, pénteken pedig elérte a 42 940,74 pontot.
Kapcsolódó
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott heti elemzésében a vezető részvények közül kiemelték a Richtert. Mint írták, a cég pert indított a Teva ellen: az oroszországi kereskedelmi bírósághoz fordult jogorvoslatért, mivel állítása szerint a Teva a Modelle 911-es márkanévvel ellátott sürgősségi fogamzásgátlójával megsértette a Richter Escapelle nevű gyógyszeréhez fűződő jogait. A Richter követeli, hogy a Teva vonja ki a forgalomból az adott gyógyszert, valamint a raktárkészletét semmisítse meg.
A héten tette közzé konszolidált éves jelentését a Konzum. A cég kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 11,7 milliárd forintra emelkedett, míg nettó árbevétele elérte a 28,2 milliárd forintot. Az adózott eredmény átlépte a 6 milliárd forintot, azonban még így is jelentős csökkenést mutatott a 2017-es 19 milliárd forinthoz képest.
Az Opus is eredményes évet zárt, éves alapon 17 százalékkal nőttek a vállalat működési bevételei 2018-ban. Az EBITDA soron azonban már mínusz 2,75 milliárd forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet a cég, szemben a 2017-es közel 5,8 milliárd forintos eredménnyel. Az Opus adózott eredménye 24,8 milliárd forintot tett ki a tavaly.
Az elemzés szerint a vártnál is erőteljesebb az inflációs nyomás Magyarországon. A kedden közölt márciusi adatsor szerint a fogyasztói árindex - éves bázison - a várt 3,5 százalék helyett 3,7 százalékos, a maginfláció 3,6 százalék helyett 3,8 százalékos, míg a jegybank által kiemelten figyelt adószűrt maginfláció 3,5 százalékos lett. Amennyiben az inflációs mutatók tartósan a toleranciasáv (3+1 százalék) felső széle közelében maradnak, további monetáris szigorításra lehet szükség - írták.
Így muzsikáltak a blue chipek
Pénteken tartotta közgyűlését az OTP Bank, ahol arról döntöttek, hogy a bank 219 forint osztalékot fizet részvényeseinek. Az OTP Bankcsoport tavalyi konszolidált, adózás utáni eredménye 318,322 milliárd forint lett, szemben az előző évi 281,339 milliárd forinttal.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a hitelintézet közgyűlését követő sajtótájékoztatón elmondta, az idei év végén 12 országban lesz jelen az OTP csoport. Még 3 bankot venne az OTP a régióban, aztán megáll az akvizíciókkal a hitelintézeti csoport.
A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,93 százalékkal az OTP árfolyama emelkedett, pénteken új történelmi csúcson, 13 220 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 15,61 milliárd forintot.
A Mol 3,10 százalékkal erősödött, 3330 forinton fejezte be a hetet, heti forgalma több mint 6,78 milliárd forint volt.
A Richter árfolyama 1,83 százalékkal emelkedett a héten, pénteki záróára 5560 forint, heti forgalma 6,01 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 0,85 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 465 forinton zárt, heti forgalma túllépte az 1,12 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4390,36 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 20,25 ponttal, 0,46 százalékkal gyengébben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve