A Reuters megjegyzi, hogy a feltörekvő európai országok egyik legjelentősebb független pénzintézete éveken keresztül küzdött a kedvezőtlen piaci helyzettel, miközben eurómilliárdokban mérhető készpénzen ücsörgött a terjeszkedéshez megfelelő feltételekre várakozva. "Egy évtizeden keresztül mindenki a piaci konszolidációra várt, amely azonban nem jött el. Most úgy érzem, hogy elkezdődött" - mondta a bankvezető.
Csányi Sándor elmondta, hogy a végéhez közelednek a tárgyalások egy montenegrói bank megvásárlásáról. Montenegrói bankforrások tájékoztatása szerint a Société Générale francia pénzügyi csoporthoz tartozó montenegrói bankot szerzi meg az OTP - írja az MTI.
Ha a görög Eurobank eladja romániai érdekeltségét, a Bancpostot, az OTP ajánlatot tesz rá - közölte Csányi Sándor, hozzátéve, hogy szlovákiai és szerbiai akvizíciókat is terveznek a közeljövőben, aminek révén 10 százalék fölé nőne az OTP részesedése mindegyik országban.
Az OTP megkezdi egy ukrán bank előzetes vizsgálatát is, de nem az orosz tulajdonban álló Prominvestbankról van szó - jelezte Csányi Sándor, hozzátéve, ha a tulajdonos eladja a Prominvestbankot, az OTP fontolóra veszi a lehetőséget.
Kiemelte: az OTP megfelelő nagyságú tőkével rendelkezik ahhoz, hogy felvásárlásokat hajtson végre. Az OTP vezetése keresi annak módját, hogy miként tudná az alapvető tőke (Tier1) nagyságát a jelenlegi 18,5 százalékról 12,5 százalékra csökkenteni, aminek révén azonnal közel egymilliárd eurós tőkepufferhez jutna.
Csányi Sándor reálisnak tartja az OTP-részvények 8300 forint körüli árfolyamát, tekintettel a jövedelmezőségre és a tőkearányos megtérülésre, de könyv szerinti alapon az árfolyam magasabb mint az európai versenytársaké.
Magyarországon a feltételek ismét bizonytalanok, miután a kormány és a nemzeti bank új javaslatokat tett a bankok jelzáloghitelezési tevékenységének korlátozására. A Magyar Nemzeti Banknak a jelzáloghitel-kamatok csökkentését célzó tervei akár 10 milliárd forinttal is csökkenthetnék az OTP éves nyereségét, a bankok árháborúja pedig veszélyeztethetné a szektor stabilitását - mondta Csányi Sándor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve