Múlt hét közepén megérkezett a várva várt felpattanás a Budapesti Értéktőzsdén az előző két hét lejtmenete után, amely jó 1500 pontos esést hozott a BUX indexben. A fordulatban nagy szerepet játszott, hogy a 35 000 forintos erős támaszszint felett néhány száz forinttal már elég sok befektető nagyon olcsónak érezte az MSCI indexek kosarából való kikerülés miatt hatalmasat eső Richter-részvényeket, s első körben megvették a lefelé tartó részvényt. Az index felpattanása így már a 17 450 pontos értéknél megkezdődött, 200 ponttal augusztus végi mélypontja felett, az elmúlt két napban azonban már meg is akadt a BUX-menetelés. Érdemes áttekinteni, hogy a kéthetes mélyrepülés, amely a múlt hét végi megpattanással ért eddig csak átmenetileg véget, milyen rombolást végzett az index grafikonján. Egyrészt letört az 50 napos, majd a 200 napos mozgóátlag, és az index mozgását május óta jellemző emelkedő trendvonal is sérült. A 2009-es, a 2011-es és az idei mélypontokat összekötő enyhén emelkedő trendvonal viszont még sértetlen. A felpattanást a 200 napos mozgóátlag nem, azonban a korábbi trendcsatorna alja a korábbi elsődleges támaszszinttel együttesen 18 300 pont magasságában megállította, s nagyon úgy tűnik, hogy ezeken a szinteken egyelőre megállt a korábbi túladottságból kialakult heves felfelé korrekció. Az RSI lefelé tartó trendje még megvan, ezért egyelőre megvan az esélye annak, hogy érkezik még eladói hullám a magyar piacra, a kulcsszintet változatlanul a 17 200 pontnál kezdődő támaszzóna jelenti.

Az OTP képe a bekövetkezett esés ellenére nem romlott el, az első keményebb támasz 3800 forinton kitartott, s innen felfelé indult a papír árfolyama. Ezzel a támasz jelentősége megerősítést nyert, s ha egy újabb esés folyamán elesne, akkor már azzal kellene számolni, hogy a kurzust a 3500 forintos szint sem állítaná meg tartósan, hanem a cél inkább a 3200 forint feletti régió lehetne. Ekkor ugyanis immár egy kész fej−vállak alakzat érvényesülne a grafikonon. Ez azonban még nincs napirenden, s egyelőre azt érdemes figyelni, hogy a papír képes-e megbirkózni a 4000 forint felett egymás után sűrűn elhelyezkedő ellenállási szintekkel.
A Richter hatalmas, 41 000 forintról 35 300 forint alá történt esésével a meredek mozgás miatt hatalmas betöltetlen űrt hagyott maga után, a felfelé menetét a korábban letört ék alakzat alsó vonala, a 200 napos mozgóátlag, egy hatalmas rés teteje és alja egyaránt korlátozhatja felfelé, az ellenállásokat nagyjából 1000 forintonként érdemes keresni a grafikonon. Lefelé változatlanul a 35 000 forint körüli szint jelenti a kulcsot.
A Magyar Telekom továbbra sem szabadul lefelé tartó trendjétől. Tegnap immár sokadszor tesztelt 385−390 forint közötti támaszát az árfolyam. Ha letörne a szint, akkor a grafikonon kirajzolódó két alakzat is azt valószínűsíti, hogy 320 forint közelébe süllyedhet a távközlési részvény kurzusa.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve