A tegnapi gyengülés után újra erősödésbe váltott a dollár az euróhoz viszonyítva, a keresztárfolyam az 1,39 közeli csúcsot követően 1,3786-ig esett.
A csütörtökön bejelentett összehangolt jegybanki akció jó és szükséges lépés volt, de ettől még az eurózóna gondjai nem oldódtak meg, a görög, portugál, olasz és ír helyzet továbbra is lesújtó, és immár újra erre koncentrál a piac - kommentálta a dollár erősödését Karsai Péter, a Commerzbank szakértője.
Hozzátette: az EU pénzügyminisztereli ma Wroclawban találkoznak, de nem sok remény van arra, hogy nagy horderejű döntéseket jelentsenek be. Jean-Claude Trichet, az ECB elnöke ugyanakkor tegnap úgy nyilatkozott, hogy az EU-ban is a jegybankihoz hasonló, összehangolt akciósorozatra volna szükség.
Eközben az ECB-EU-IMF trojka újra Athénban vizsgálódik, hogy átutalható-e Görögországnak a következő részlet. E vizsgálat eredménye a napokban kerülhet nyilvánosságra, ami érdemben befolyásolhatja az euró dollárhoz viszonyított pozícióját. Ugyanígy hatással lehet a péntek délután érkező michigani fogyasztói bizalmi index is.
A dollár erősödésével párhuzamosan - az ilyenkor szokásos forgatókönyv szerint - gyengülésbe váltott a forint az euróhoz képest. A kora reggel még 285 alatti szintekkel próbálkozó árfolyam 286 felett tetőzött, míg a dollár jegyzése 207,40-re emelkedett. A svájci frank hiába gyengült az euróhoz képest - a korábbi napokban megszokott, 1,2040 körüli szintekről 1,2060 környékére jött fel az árfolyam - a magyar deviza euróhoz mért gyengülése következtében a frank is drágult, és immár 237 felett jár az árfolyam.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve