Durván zuhanni kezdett a forint árfolyama szerdán. Az euróval szemben 359-ig esett az árfolyam, amire április óta nem volt példa, a dollár ellenében pedig átlépte a 303-at a keresztárfolyam.
A magas infláció és gyenge növekedés kettőse továbbra is nyomás alatt tartja a forintot, amivel az árfolyam elérte a 357,3 forintnál lévő technikai szintet. Innen első körben lefordult, amit azonban hamar újabb forintgyengülés követett. Ez alapján elképzelhető, hogy hamarosan megpróbálkozik az árfolyam a szint áttörésével - mondják az Erste Befektetési Zrt. szakértői.
Kapcsolódó
Az OTP szakértői is gyengülést vártak a hétre. A múlt héten ugyanis a felső trendvonal alatt, a 355 környékén megállt az emelkedés, de csak minimális korrekciót hajtott végre, még a 351,5-öt sem érte el lefele. Ez így további emelkedésre utal, nem érdemes még forint vételekben gondolkodni. A következő komolyabb ellenállás 363,28 forintnál van az árfolyamban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve