Az elmúlt négy hónapban meglehetősen makacs negatív hangulat uralkodott a feltörekvő piaci eszközökkel kapcsolatban. A befektetők, akik korábban az alacsony kamatok és alacsony piaci volatilitás jellemezte környezetben nyakra-főre vásárolták a kockázatosabb eszközöket, hirtelen megijedtek az emelkedő amerikai kamatoktól, a kereskedelmi háború potenciális negatív hatásaitól és a dollár erősödésétől, s folyamatosan vonták ki tőkéjüket a feltörekvő piacokon befektető alapokból. Ez a negatív trend azonban fordulni látszik - írja összefoglalójában a CNBC.
Julian Howard, a GAM (Global Asset Management) nevű vagyonkezelő cég szakértője szerint jelenleg nagyon jó a lehetőség a beszállásra a eltörekvő piacokon. "Szerintem az elmúlt hetekben láthattuk már a csúcsát a feltörekvő piac ellenes hangulatnak, s az eladási hullám már kitombolta magát. Persze, ott van erős dollár, az emelkedő kamatok, azonban a piacok már szinte teljesen beárazták ezeket a negatív tényezőket" - vélte. Ugyanakkor a sztori változatlan maradt a feltörekvő piacokkal kapcsolatban, a világ gazdasági növekedésének jelentős része ezekből az országokból, Kínából és Ázsiából jöhet majd a jövőben.
Kapcsolódó
Nem kell túl okosnak lenni ahhoz, hogy lássuk, miért érdemes itt befektetni. A feltörekvő piaci részvények árazása a különböző mutatók alapján nagyjából 30 százalékkal marad el az MSCI World index átlagos értékeltségétől. Ezért megérheti beszállni, hogy elkapjuk a felértékelődést. Ráadásul szerintem jó esély van arra, hogy láttuk a csúcsot a dollár árfolyamában. Ha ez valóban így van, akkor elkezdhetnek talpra állni a feltörekvő piacok - tette hozzá Howard.
Hasonlón vélekedik a Citi feltörekvő piaci devizákra szakosodott vezető stratégája is. Louis Costa szerint a feltörekvő piaci alapokból megtörtént már a tőkekiáramlás döntő része. Felhívta a figyelmet, hogy az eladások nagy része elsősorban a likvidebb eszközökre koncentrálódott, elsősorban a tőzsdén jegyzett alapokra, ugyanakkor nem tapasztalt igazán kedvezőtlen hangulatot az intézményi befektetők szintjén. Ő úgy véli, eljött az ideje vásárolni, azonban nem mindent, hanem alaposan meg kell válogatni a feltörekvő piaci célpontokat is.
A Bloomberg eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy a feltörekvő piaci devizákat tömörítő MSCI Emerging Markets Currency Index az elmúlt hónapok áresése után egy technikailag jelentősnek tekinthető támasz szinthez érkezett. A Bloomberg elemzése az úgynevezett Fibonacci számsorokra alapszik, de más technikai elemzés által használt eszközök szerint is fontos támasz zónának tekinthető a mostani szint az indexnél. Korábban itt ugyanis olyan lokális mélypontja volt az indexnek, ahonnan új, magasabb csúcsra menetelt. Ez azt jelenti, hogy ha pozitív trendforduló következne be a közeljövőben a dollárral szemben a feltörekvő piaci devizák árfolyamában, akkor a technikai elemzés eszközei szerint ennek nagyjából a mostani árszinteken nagyobb a valószínűsége.

Az indexben egyébként ugyan nagyon alacsony - kevesebb, mint egy százalékos - súllyal, de szerepel a magyar forint is. Így ha az index erősödni tudna, az valamelyest segíthetné az elmúlt hónapokban történelmi mélypontokat ütő forint árfolyamát is. A magyar részvénypiacnak pedig értelemszerűen jót tenne egy hangulati változás a befektetők körében, hiszen a magyar részvények még mindig a feltörekvő piaci univerzum részei.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve