Hullámvasúton járt a héten a forintárfolyam. Hétfőn jól kezdett, kedden azonban arra a hírre, hogy nem érkezik meg az orosz kőolaj Magyarországra, meredeken esett a magyar valuta is. Miután újraindult a szállítás a Barátság kőolajvezetéken, ismét kisütött a nap a forint fölött. Pénteken az euró jegyzése 392, a dolláré 381 forint környékére esett vissza, amire másfél hónapja nem volt példa.
Ráadásul a szakértők is optimisták a magyar valutával kapcsolatban. "A technikai kép továbbra is lefelé mutat, komolyabb forinterősödés a 392,6-es támasz szignifikáns letörése esetén jöhetne, ez esetben a következő támaszok 389-390 között, majd 382,50 közelében húzódnak" - közölte az Equilor Befektetési Zrt.
"Ismét a 393 forintos szinteket próbálta tegnap letörni az euró/forint árfolyama, 390 forint alatt utoljára nyár elején járt az euró, így a jelenlegi szintek erős támaszt képeznek. A Magyar Nemzeti Bank nem emelt az egyhetes betéti kamatán tegnap, azonban látható, hogy enélkül is tartani tudja magát a magyar deviza. Emellett pozitívum, hogy a dollár is gyengülés jeleit produkálja, a kedvező inflációs adatot követően az euró/dollár árfolyama is emelkedésnek indult" - tette ehhez hozzá a KBC Equities.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve