Hatalmasat gyengült a héten a forint, a keddi lengyelországi rakétatámadást után azonnal 410 fölé ugrott az euró ára, és jelentős erősödés azóta sem történt.
Csütörtök reggel piacnyitás után még mindig 409 forint körül járt az euró jegyzése, a dollár árfolyama 393 forint körül volt. Az euróval szemben a dollár annak ellenére sem erősödött számottevő mértékben, hogy az Európai Központi Bank (ECB) sajtóhírek szerint lassíthat a kamatemelés léptékén, miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kitart a szigorítás mellett.
"Miután a tegnapi kormányinfón nem hangzottak el jelentős bejelentések és az EU-s forrásokkal kapcsolatban sem tudtunk meg új információt, ennek ellenére továbbra sem tud az euró-forint árfolyam stabilizálódni, így ismét a 410-es szint környékén van a jegyzés" - mondta ma reggel az Equilor.
"Nagy mozgásokon van túl eddig a héten a forint, a Lengyelországot ért rakétatámadást követően tovább gyengült a forint, míg tegnap délelőtt sikerült visszakapaszkodnia, azonban ezt követően ismét gyengülés vette kezdetét. A dollár egyelőre nem mutat erősödést, így negatívum, hogy ennek ellenére nem tud a forint elindulni az erősödés útján, így a régiós devizák között is alulteljesítők számít a magyar deviza. Egyelőre ma reggel sem talált magára a forint, így a 410 forintos szintek közelében jár az EUR/HUF. Technikai képet tekintve az 50 napos mozgóátlagot lehet érdemes figyelni, hiszen az elmúlt napokban többször megpróbálkozott ennek áttörésével a devizapár, azonban eddig sikeresen pattant vissza mindig" - közölte a KBC Equitas.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve