Lejtőre került a forint szerdán. A reggeli nyitás idején még alig 360 forintos euró délre már 362 forintba került. A dollárral szemben is esett a magyar fizetőeszköz, a reggeli 311 körüli szint 313 fölé ment délutánra.
A szakértők szerint ez nem meglepő. Hétfőtől gyengülő pályára állt a forint árfolyama - közölte az Erste Befektetési Zrt. A mozgó átlagokat követő úgynevezett MACD indikátor is hamarosan az emelkedő árfolyam irányába fog mutatni a szakértők szerint, akik úgy látják, a következő ellenállás 362,5-nél látható.
Kapcsolódó
A Takarékbank elemzői szerint szerdán az amerikai inflációs adatokra figyel leginkább a világ, ezek ugyanis fokozhatják a kamatemelési várakozásokat. Az inflációs adatokat megelőzően erősödik a dollár az euróval és a főbb devizákkal szemben. A forint minimálisan gyengül az euróval és a dollárral szemben a zlotyval együtt, míg a cseh korona kissé erősödik. Az inflációs adatok magyar idő szerint délután fél háromkor teszik közzé.
Az OTP elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy a tegnap közölt 6,5 százalékos magyar inflációs adat megmozgatta a forint piacát. Már tegnap napközben is járt az euróval szembeni jegyzés a 360-as szint alatt és a 362-es szint felett is. A bank technikai elemzői szerint a fő trend alapvetően továbbra is az euró/forint árfolyam emelkedését, magyarán a forint gyengülését támogatná. Az árfolyam a következő napokban a 355,4-367 közötti sávban mozoghat továbbra is.
A várakozásoknál lényegesen magasabb amerikai inflációs adat közzétételét követően tovább esett a forint. Délután 363,5 forint körül volt már az euró jegyzése. A dollár ára csaknem 315,7 forintig emelkedett, vagyis 4,6 forintot nőtt napon belül, miután egyre valószínűbbé válik, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szigorításra kényszerül az árak elszabadulása miatt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve