A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 82,58 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel 42 182,66 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények, a Richter kivételével, gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A nemzetközi hangulatnak megfelelően csökkent a tőzsde, Európában szintén kisebb mínusszal zártak a piacok - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A vezető részvények közül a Richter - szerdai gyorsjelentése előtt - emelkedett, az elemzők kedvező eredményt várnak a cégtől. Az OTP és a Mol alulteljesített, aminek nincs különösebb oka - mondta a szakértő.
A Mol 22 forinttal, 0,76 százalékkal 2888 forintra csökkent 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 34 forinttal, 0,41 százalékkal 8346 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,32 százalékkal 312 forintra gyengült, forgalma 63,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,68 százalékkal 8155 forintra erősödött, a részvények forgalma 957,6 millió forintot ért el.
A BUMIX 3741,51 ponton zárt kedden, ez 1,48 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Gyenge zárás az európai tőzsdéken
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok - írta az MTI.
Az FTSE EuroFirst 300 index 0,20 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,24 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,58 százalékkal zárt alacsonyabban.
Londonban az FTSE-100 index 0,03 százalékkal gyengült kedden, a frankfurti DAX 0,23 százalékkal csökkent, a CAC-40 Párizsban 0,42 százalékkal gyengült zárásra. A milánói tőzsde 0,37 százalékos indexcsökkenéssel fejezte be a keddi kereskedést, a madridi viszont 0,23 százalékos indexemelkedéssel végzett.
Az előző napi közel öt százalékos, öt havi mélypontot érintő csökkenés után kedden ingadozott az olajár és az európai kereskedési idő végén mérsékelt nyereségben járt. A WTI ára 0,52 százalékkal emelkedett 94,47 dollárra, a Brent ára 0,61 százalékkal ment fel 100,84 dollárra.
Az arany ára négy hete a legmagasabb szintet érte el, a spot ár 0,35 százalékkal áll magasabban, unciánként 1781,14 dolláron. Az eurót 0,65 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,01972 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve