A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexeknél szerény emelkedésre lehet számítani, Londonban viszont néhány pontos indexcsökkenéssel is indulhat a csütörtöki kereskedés.
Az árfolyamindexek Ázsiában vegyesen indították el a csütörtöki globális tőzsdei kereskedést. Kínában a szolgáltatóipari aktivitás mérőszáma, a beszerzésimenedzser-index áprilisra vonatkozóan a szektor teljesítményének sorban a negyedik havi gyengülését mutatta ki. Az ország exportja ugyanakkor emelkedésnek indult. Áprilisban a kínai export a várt 12 százalékos csökkenés helyett 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a márciusi 6,6 százalékos éves csökkenés után.
Szerdán gyengültek az európai tőzsdeindexek. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek egyaránt 0,35 százalékkal csökkentek, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,12 százalékkal gyengült. A főbb piacok közül csak a londoni zárt erősödéssel, az FTSE-100 index 0,07 százalékkal emelkedett. Frankfurtban 1,15 százalékkal, Párizsban 1,11 százalékkal gyengült a tőzsdeindex, a milánói tőzsde pedig 1,31 százalékkal, a madridi 1,13 százalékkal alacsonyabban zárta a szerdai kereskedést.
Az olajár szerény emelkedéssel nyugtázta a piaci várakozásokkal ellentétben csökkenés helyett áprilisban emelkedésnek indult kínai exportot. A Brent nyersolaj ára 0,61 százalékkal hordónként 29,90 dollárra, a WTI ára 1,04 százalékkal 24,24 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,01 százalékkal jegyzik erősebben 1,0795 dolláron, az arany spot ára 0,35 százalékkal unciánként 1691,53 dollárra emelkedett
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve