Hétfőn a két nagy olajkitermelő állam, Irán és a Szaúd-Arábia üzletemberei nem tudtak megállapodni az olajár körüli vitákban, ez elbizonytalanította a befektetőket. A kora délutáni órákban megfordult a trend. A német tőzsdeindex, a DAX végül enyhe emelkedéssel zárt, és a feltörekvő piacok tőzsdéi magukra találtak. A BÉT-en is pozitív tartományban fejezték be a kereskedést.
Kedden a magyar börze a negatív nemzetközi hangulatot követte, de jól teljesített, mert a BUX kevesebb mint 1 százalékkal csökkent, míg a főbb európai indexek 2,5 százalék körüli mértékben estek. A részvénypiacok hangulatát a nyersanyagárak, főleg az olaj ára befolyásolja, ami most újból lefelé indult, hordónként 35 dollár körül kereskedtek vele.
Szerdán közepes forgalom mellett, enyhe emelkedéssel zárt a BUX, ami jelentős mértékben a Magyar Telekom erősödésének köszönhető. A vezető részvény a korábbi kereskedési szintekről kitörve újabb csúcsra emelkedett, 469 forintot ért el. A szakértő szerint mindez a Magyar Telekom közelgő osztalékfizetésével magyarázható, valamint azzal, hogy a cég nyereséges lehet.
Csütörtökön a nap nyertese az OTP volt, a bank részvényei rég nem látott magasságban jártak a csütörtöki kereskedés során, a befektetők hangulata továbbra is pozitív maradt. A magyar tőzsdét összességében alacsony forgalom jellemezte.
Pénteken a BÉT-en alacsony forgalom mellett, csendes kereskedés folyt. Lényegében érdemi változások nem történtek a magyar értékpapírpiacon. A piacon oldalazás folyt, és így a nemzetközi hangulatot követték a befektetők a magyar tőzsdén.
A vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten a legnagyobb mértékben, 2,40 százalékkal a Magyar Telekom részvénye emelkedett, 470 forinton zárt pénteken.
A Mol árfolyama 25 forinttal, 0,15 százalékkal 16 330 forintra csökkent, a héten a forgalma 7,927 milliárd forintot ért el.
Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,88 százalékkal 7050 forintra emelkedett, forgalmuk 22,53 milliárd forintot tett ki a héten.
A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,40 százalékkal 470 forintra erősödött, forgalma 3,051 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama a héten 23 forinttal, 0,42 százalékkal, 5435 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,506 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve