Déután 4 óra után meglódult a forint az euróval szemben és a nap közben látottnál kissé nagyobb léptékű gyengülés indult. Délután fél 6 körül 311,90 forint körül járt az euró jegyzése. Bár kedd délután az Európai Bizottság egy friss felülvizsgálati jelentést adott ki Magyarországról, amelyben belengedte, hogy a magyar gazdaság helyzete ugyan javul, de érdemi változások nélkül 2015 tavaszán visszakerülhetünk a túlzottdeficit-eljárás alá, a beindult gyengülés inkább a múlt heti trend folytatásának tudható be.
Azzal, hogy az euró/dollár árfolyam a 310-es sávból kikerült, fókuszba került a magyar deviza - vélekedett Csajbók Róbert, az ING devizapiaci üzletkötője, aki azt is hozzátette, hogy a gyengülés - úgy tűnik - magyar specifikus híreknek köszönhető. Az euró egyébkét kedden 309,18 és 312,32 forintos sávban mozgott.
A dollárral szemben szintén megugrott a magyar deviza árfolyama, negyed 6 körül 227,94 forinton jegyezték a zöldhasút. A svájci frankkal szemben pedig 0,9 százalékos gyengülés után 257,06 forintnál járt a jegyzés.
A dollár erősödött az euróval szemben, a devizapár 1,3680-nál járt a reggeli 1,3679 dolláros euróárfolyam után.
Az euróval szemben a régiós devizák közül a cseh korona és a román lej a hétfői késő délutáni szintje közelében - 27,43 korona és 4,39 lej - stagnált, a lengyel zloty 0,1 százalékos gyengülés után 4,16 zlotys szintnél járt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve