Az éves árbevétel is a várakozások felett nőtt: 7,6 százalékkal 657,1 milliárd forintra, míg a menedzsment célkitűzése 630 milliárd forint volt 2018-ra.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a cég folytatódó tevékenységből származó adózott nyeresége éves összevetésben 40,2 százalékkal, 7,2 milliárd forintra emelkedett 2018 utolsó negyedévében. Tavaly egész évben az adózott eredmény 16,1 százalékkal 46,7 milliárd forintra nőtt.
A idei évre a Telekom árbevételének kismértékű csökkenésére számít, az EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti) eredményében pedig 1-2 százalékos emelkedést vár. A 2019-es év eredménye után az előrejelzése szerint 27 forint osztalékot tervez fizetni az előző évi 25 forint után.
A jelentés szerint az árbevétel tavalyi növekedése továbbra is elsősorban a rendszerintegrációs és információtechnológiai (RI/IT) bevételek erőteljes emelkedésének, valamint a magasabb készülék-értékesítések és mobiladat-használat eredménye. Az RI/IT bevételek 2018-ban 22,4 százalékkal nőttek. A növekedést továbbra is a közszféra számára teljesített megrendelések eredményezték, míg az azonnali fizetési megoldások szállítása a banki szektorban szintén hozzájárult a magyarországi növekedéshez 2018 negyedik negyedévében - írták.
A Telekom EBITDA eredménye 9,4 százalékkal, 46,2 milliárd forintra nőtt 2018 negyedik negyedévében, ami a magasabb bruttó fedezet és a növekvő magyarországi egyéb működési bevételek együttes hatásának eredménye, melyek teljes mértékben ellensúlyozták a macedóniai EBITDA-csökkenést. Az éves EBITDA 3,8 százalékkal 192,8 milliárd forintra emelkedett, miután a bruttó fedezet és a közvetett költségek egyaránt javultak.
A nettó adósságráta (a nettó adósság összes tőkére vetített aránya) 30,7 százalékra csökkent az előző évi 34,8 százalékról.
A jelentés idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki elmondta: 2018-ban a cég ismét jó teljesítményt ért el, túlteljesítették az előirányzatot mind a bevételben, mind az EBITDA-ban. Az éves szabad cash-flow célt is túlteljesítették, mivel 68 milliárd forinttal zárták az évet, ami elsősorban a magasabb EBITDA-nak, illetve a csökkenő akvizíciós költségeknek és az ingatlanértékesítésből származó egyszeri bevételek eredménye. A CAPEX költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) 91,8 milliárd forintot ért el tavaly. Ezt idén a 2018-ashoz hasonló szinten tervezik tartani összhangban a vezetékes hálózatuk folyamatos fejlesztésével, amely magába foglalja az optikai hálózatbővítési program felgyorsítását. A vezérigazgató a jövedelmezőségben tapasztalt trendforduló miatt arra számít, hogy a szabad cash-flow a spektrum licencdíjak nélkül 5 százalékkal nőhet.
A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír szerdai záró ára 472 forint volt, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 387 forint, a legmagasabb 476,5 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
