A 2009 márciusi mélypont óta folyamatosan optimista magyar származású szakember, Laszlo Birinyi szerint még közel 30 százalékos emelkedés állhat idén az amerikai részvénypiac előtt, és az S&P 500-as index 1700 pontig is rallyzhat. Optimistábbak vagyunk, mint néhány hónappal ezelőtt - írta legutóbbi hírlevelében a Birinyi Associates vezetője befektetőinek. Épp ezért agresszívabb részvénykitettséget javasolunk ügyfeleinknek.
Birinyi szerint a jelenlegi bikapiaci ciklus nagyjából a harmadik negyedében jár tavaly nyár óta, s ez tipikusan 30 százalékos emelkedést szokott eredményezni az indexekben. A korábbi bikapiacokat tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi az 1982-eshez, vagy az 1990-eshez hasonlít. Szerinte a jelenlegi emelkedő fázis nyár közepéig kitarthat, s ezt az amerikai gazdaság javuló állapota fűtheti.
Birinyi elképzelhetőnek tartja, hogy hasonló folyamatok fognak lejátszódni a piacon, mint 1994-ben és 1995-ben, ez akár mintául is szolgálhat a részvénypiac tavalyi és idei teljesítményéhez. 1994-ben az S&P 500-as index 1,5 százalékkal csökkent, a következő évben viszont 34 százalékkal emelkedett - tudósít a CNBC.com.
A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.
Nem állítjuk, hogy ugyanez fog megismétlődni, de a befektetők nem hagyhatják figyelmen kívül a lehetőségét annak, hogy egy hasonló forgatókönyv játszódik le - írta Birinyi. Az ügyfeleinek olyan iparágak részvényeinek vásárlását javasolja, amelyek profitálhatnak a gazdasági növekedésből. Ilyenek az iparvállalatok, az energetikai cégek és a nyersanyaggyártó cégek részvényei. Az általa javasolt részvények között szerepel, a General Motors, a Blackrock, a Research in Motion és a francia Hermes. Mint mondta, a befektetők által alaposan büntetett Research in Motion papírok szerint nem tűnnek a jelenlegi árszinten kockázatos vásárlásnak, a cég még mindig jó márkanévvel rendelkezik és erős az értékesítési hálózata.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!