Nagy változást hozhat a hétfő a kínai részvénypiac életében, ekkor indul ugyanis az úgynevezett "Hong Kong Sanghaj részvénykapcsolat program", amelynek keretében összekötik a hongkongi és a sanghaji tőzsde rendszereit és a két piac befektetői hozzáférhetnek a másik tőzsdén jegyzett termékekhez is.
A lépés döntő fontosságú a kínai tőkepiac liberalizációja szempontjából - mutatnak rá a szakértők. A kínai "szárazföld" értékpapír piacai eddig ugyanis korlátozottan voltak hozzáférhetőek a külföldi befektetők számára. A sanghaji, vagy a shenzheni tőzsdén jüanban jegyzett úgynevezett "A" részvényeket eddig ugyanis csak a külföldi befektetők egy kisebb köre, a 2003-ban indított minősített külföldi befektetői programban résztvevő cégek vásárolhattak. Eközben a hongkongi tőzsde, dollárban jegyzett "H" részvényei korlátozottan voltak hozzáférhetőek a kínai befektetők számára.
A mostani nyitással a korlátozások gyakorlatilag megszűnnek, s ezzel kapitalizáció alapján a világ második legnagyobb részvénypiaca jön létre a New Yorki Értéktőzsde után, forgalom alapján - tekintve a Nasdaq számait - a harmadik leglikvidebb - emelték ki a Goldman Sachs elemzői az intézkedéssel kapcsolatban.
A kínai szabályozó hatóságok ugyanakkor meg szeretnék védeni a szofisztikált eszközökkel rendelkező spekulánsoktól a főleg kisbefektetők által dominált belföldi piacukat. Így egyelőre 13 milliárd jüanban, azaz 2,2 milliárd dollárban korlátozzák a külföldi befektetők által a kínai piacon naponta végrehajtható tranzakciók értékét és sorteladási, azaz fedezetlen részvényeladásokat is korlátozzák - írja a Reuters.
A hírügynökség által megkérdezett szakértők óriási lépésnek tartják a piacok összekapcsolását, ugyanakkor felhívják a figyelmet az "A" részvényekben rejlő extra kockázatokra. Mivel ezek zöme csak jüanban jegyzett, ezért a befektetőknek nagyobb árfolyamkockázatot kell futniuk, ha ilyen részvényeket szeretnének tartani. Ez azonban csak a kisebbik gond. A nagyobb az, hogy az "A" részvények kibocsátóinak nem kell megfelelniük az Európában vagy Amerikában szokásos pénzügyi beszámolási kötelezettségeknek, így a transzparenciájuk néha erősen megkérdőjelezhető. Egyébként a Hong Kongban jegyzett cégek esetében is volt ebből adódó probléma az elmúlt évek során.
A korábban minősített külföldi befektetőnek besorolt intézmények a nyitás után is megtarthatnak egy kicsit korábbi privilégiumaikból.
A külföldiek közül példáiul ők lesznek csak jogosultak vásárolni a kínai "A" piacra kerülő részvények első nyilvános részvénykibocsátásain.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve