A megismételt közgyűlést - a 2018. március 14-én közzétett hirdetménynek megfelelően - április 27-én, változatlan helyszínen és napirendi pontokkal, azonos regisztrálási feltételek mellett tartják meg - írja az MTI.
A biztosító közleménye szerint a megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz.
Kapcsolódó
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága a BÉT honlapján március közepén tette közzé, hogy a 2017-es üzleti év után részvényenként bruttó 10 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek. A biztosító a 2010-es tőzsdére lépése óta nem fizetett osztalékot a részvényeseknek.
A CIG Pannónia tavaly jó évet zárt, 2017-ben 2,598 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, egy részvényre jutó eredménye 40,8 forintra emelkedett az előző évi 11,6 forintról.
A CIG Pannónia biztosítási díjbevétele csoportszinten elérte a 26,933 milliárd forintot 2017-ben, ami az előző évhez képest 42 százalékos növekedés. A nem-életbiztosítási ágazat díjbevétele 74 százalékkal, az életbiztosítási szegmensé pedig 28 százalékkal nőtt az IFRS szerinti kimutatások alapján az előző évhez képest. A részvénytársaság saját tőkéje az előző év végi 3,971 milliárd forintról 9,015 milliárd forintra emelkedett.
A CIG Pannónia Életbiztosító részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír hétfőn kora délután 465 forintot ért, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 544 forint, a legalacsonyabb 204 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve