Pénteken a Wall Street vezető indexei nyereséggel zártak, a Nasdaq Composite új rekordon. A DJIA-30 és S&P-500 indexek egy százalékos, a Nasdaq Composite pedig közel két százalékos nyereséget gyűjtött az elmúlt héten - írj az MTI.
Az árfolyamok részben a többnyire várakozáson felüli negyedik negyedéves vállalati eredményeknek köszönhetőek, főként azonban a Washingtontól várt gazdaságösztönző intézkedéseknek, valamint a korlátozások kivezetését előrevetítő oltóanyag-beszerzéseknek. Az Egyesült Államok július végéig 300 millió polgár beoltását lehetővé tévő szállítási kapacitást kötött le.
Hétfőn az európai tőzsdék nagy nyereségeket értek el, az amerikai piacok szokásos nyitása idején a páneurópai gyűjtőindexek 1,2 százalékos nyereséget mutattak, az euróövezeti pedig egy százalékosat.
Az olajár emelkedik, néhány napi negatív korrekció után ismét több mint egy éves csúcsokat döntöget a koronavírus-válság előtti árszinten. Az olajár a gazdasági fellendülésbe és a kereslet növekedésébe vetett bizalomnak köszönhetően emelkedik.
Az amerikai piacok szokásos nyitása idején a Brent nyersolaj ára 1,11 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 63,12 dolláron, a WTI ára pedig 1,28 százalékkal 60,23 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,06 százalékkal jegyzik erősebben, 1,2125 dolláron, az arany spot ára 0,29 százalékkal unciánként 1819,31 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve