Az MTI azért kereste meg a magyar ügyészséget, mert zágrábi lapértesülések szerint szeptember 25-ére beidézték kihallgatásra Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját. A korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát ügyészség egyelőre nem erősítette meg ezt az információt.
Az ügyészség korábban azt közölte, hogy az úgynevezett Mol-INA-ügyben a horvát ügyészség 2011. júniusi jogsegélykérelmében a Mol Nyrt. igazgatósági elnökének gyanúsítottkénti kihallgatását kezdeményezte a magyar ügyészségnél. Arra hivatkoztak, hogy két ciprusi bejegyzésű gazdasági társaság 2009 júniusában - egy svájci bejegyzésű társasággal kötött tanácsadói szerződéseik útján - tízmillió euró vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanadernek, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA vállalat irányításában.
Kapcsolódó
A Legfőbb Ügyészség 2011 júliusában arról tájékoztatta a horvát ügyészséget, hogy a jogsegélykérelemben foglaltakat a magyar ügyészségnek nem áll módjában teljesíteni, mivel az a Magyar Köztársaság biztonságát veszélyeztetné. Egyúttal feljelentésként értékelték a jogsegélykérelmet, és a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást rendelt el nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt. A nyomozás során 2012 januárjában megállapították, hogy a Mol Nyrt. érdekkörében nem valósult meg a horvát ügyészség által felvetett bűncselekmény.
A főügyészség a nyomozása során arra jutott, hogy az ügyben szereplő, az állítólagos vesztegetési pénzt átadó két ciprusi bejegyzésű cég sem közvetlenül, sem közvetve nem tartozik a Mol érdekeltségébe. Mindkét cég egy orosz nagybefektető tényleges érdekeltségébe tartozik.
A Mol a két ciprusi cég közül a Ceroma Holdings Ltd.-vel nem állt üzleti kapcsolatban, míg a Hangarn Oil Products Trading Ltd.-től évek óta vásárol gázolajat - állapította meg akkor a nyomozás.
Az ügyészség adatai szerint az említett ciprusi cégek 2009 júniusában valóban tanácsadói szerződéseket kötöttek - összesen tízmillió euró értékben - egy horvát nagybefektető érdekeltségébe tartozó svájci gazdasági társasággal, a Xenoplast&Shipping AG-vel, de ezek a szerződések nem a kötődnek sem a Molhoz, sem a vezetőihez vagy képviselőihez.
Az ügyészség megállapította, hogy - a jogsegélykérelemben foglaltakkal szemben - a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették. Felhívták azonban a figyelmet, mindez nem zárja ki, hogy a szóban forgó pénzeszközöket esetleg mások, más célok érdekében bűncselekmény elkövetésére használták.
Horvátország európai uniós csatlakozása után a korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát ügyészség (USKOK) arról adott hírt, hogy a csatlakozás - a tagországok között a büntetőügyekben megvalósuló igazságügyi együttműködés - új feltételeket teremtett ahhoz, hogy biztosítsák Hernádi Zsolt megjelenését a vizsgálati eljárásban. Erre hivatkozva kérték nemzetközi jogsegély keretében, hogy nyújtsák át az első kihallgatásra szóló idézést a gyanúsítottnak. Közölték azt is, július 4-én döntöttek arról, hogy folytatják a tavaly decemberben leállított nyomozást Hernádi Zsolt ellen.
A zágrábi megyei bíróság tavaly novemberben első fokon háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt tíz év börtönre ítélte Ivo Sanader volt kormányfőt. Az egyik vádpont szerint Sanader a magyar Mol olajipari társaságtól tízmillió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA felett. Ivan Turudic bíró az ítélet indoklásában egyebek között azt állította, hogy a horvát kormány és a Mol által kötött megállapodások károsak Horvátország szempontjából.
A Mol visszautasította a Sanader-ítéletben elhangzottakat, és közölte, soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA irányítási jogait.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve