Mindenki az euróövezetből menekül, nem Európából. Ebben a helyzetben a skandináv országok biztonságos menedékként szolgálnak - magyarázza a Bloombergnek folyamat egyik okát Georg Andersen, Nykredit A/S ügyvezető igazgatója. A hírügynökség szerint Svédország a világ legjobban teljesítő kötvénypiacával büszkélkedhet. Az ország, amelyik kimaradt az euró bevezetéséből, sikeresen leépítette államadósságát és szigorú előírásokat alkalmazott pénzintézeteire - foglalhatók össze a svéd gazdaság kedvező pontjai.
A hírügynökség emellett arra is emlékeztet, hogy a svéd kormány nyereségre tett szert a 2008-as válság pénzügyi kimentése alatt, idén várhatóan többletes költségvetési egyenleget tud felmutatni és a svéd állam minden más uniós tagállamnál alacsonyabb hozam mellett adósodik el 10 éves időtávra. Svédország 40 bázisponttal fizet kevesebbet Németországnál a 10 éves államkötvények esetében, múlt pénteken pedig soha nem látott szinten, 64 bázisponton is járt a svéd-német hozamfelár (Svédország javára).
A háttérben - nem meglepő módon - az euróövezet adósságválsága áll, ennek legutóbbi szakasza ugyanis már a régió legerősebb gazdaságát, Németországot is elérte. Egyre több elemzőház áll elő azzal a véleménnyel, hogy most már nem irreális feltételezés az euró széthullása. A befektetők kivonják a pénzüket az euróövezetből - mutat rá Andreas Halldahl, a Storebrand Kapitalforvaltning szakértője.
Svédország pozíciója kiemelkedőnek bizonyul ebben a vészterhes időben, főleg az államadósság tekintetében. Ugyanis miközben szinte egész Európában emelkednek az adósságráták, addig Svédország csökkenő államadóssággal büszkélkedhet, legalábbis az Európai Bizottság novemberi prognózisa szerint.
Az erős fundamentumokkal rendelkező országok felé irányítjuk a befektetéseinket. Ezeknek az országoknak nincs szükségük jelentős állampapír-kibocsátásra, nem úgy, mint más európai államok esetében - fejtette ki a hírügynökségnek Gregor MacIntosh, a Lombard Odier Investment Managers stratégája, aki éppen ezért Norvégiát súlyozza felül a portfóliójában. Georg Andersen pedig arról beszélt, hogy az amerikai pénzpiaci alapok kiveszik az euróövezetből a pénzüket és helyette Svédországot választják.
Svédország költségvetési pozíciója is irigylésre méltó, idén ismét többletet fog ugyanis produkálni és az Európai Bizottság előrejelzése szerint ez így is maradhat 2013-ig.
Azt láthatjuk, hogy a befektetők kezdenek elfordulni a hagyományosan erősnek hitt euróövezeti országoktól, világossá vált ugyanis, hogy az adósságválság Németország problémája is - mondja Dánia második legnagyobb nyugdíjalapjának vezető stratégája, Henrik Henriksen, PFA Pension A/S. A pénz azokba az országokba áramlik, amelyik saját maga nyomtatja saját bankjegyeit és saját monetáris politikával rendelkezik - tette hozzá a szakértő, aki szerint a befektetők ezért most azt veszik, ami kevésbé "csúnya" ilyen szempontból.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve