Gyengült a forint kedden a kamatdöntést és Matolcsy György jegybankelnök sajtótájékoztatója után. A jegybankelnök bejelentette, hogy az MNB tovább folytatja az alapkamat csökkentését, csak a korábbi 25 bázispontos lépések helyett 10 bázispontonként lép majd a továbbiakban a monetáris tanács.Matolcsy György szerint 3-3,5 százalék körül érhet véget a kamatvágási ciklus, ami az Equilor elemzőinek véleménye szerint annyit jelent, hogy év végére 3,5 százaléknál állhat az alapráta. (A piac 3,73 százalékos kamatszintet árazott 3 hónapon belül, a határidős kamatlábak (FRA) alapján.)
A hétfő esti 294 forint körüli szintről már délelőtt benézett 295 forint fölé az árfolyam, majd az MNB-elnöki szavak elhangzását követően már 296 forint fölött is járt az euró jegyzése a devizapiacon. A dollárral szemben szintén veszített erejéből a magyar deviza, a tegnap esti 223 forint alatti szintről 224,50 forint fölé kúszott föl az árfolyam délutánra, míg a svájci frankért több mint 239 forintot kértek.
Elemzői vélemények szerint a szerdai kormányülés, ahol a devizahiteles mentőcsomagról dönthet a kabinet, nagyobb hatást gyakorolhat a magyar deviza árfolyamára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve