A héten a részvénypiac forgalma 47,54 milliárd forint volt az előző heti 31,56 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzése szerint a magyar börzének a héten sikerült felülteljesítenie az európai részvénypiacokat, új történelmi csúcsra emelkedett a BÉT részvényindexe, ami elsősorban az OTP és a Mol kiemelkedően jó teljesítményének köszönhető.
Szerdán piaczárás után a Magyar Telekom közölte második negyedéves számait, pénteken hajnalban pedig a Mol hozta nyilvánosságra vállalati jelentését. A kommentár szerint a távközlési vállalat eredményei nem okoztak különösebb meglepetést, a bevételek meghaladták ugyan az előzetes várakozásokat, de a profitabilitás továbbra is nyomás alatt van. A Bloomberg előrejelzése alapján az osztalék 5 forintos emelése várható az idei évre, tehát jövő tavasszal 25 forint helyett 30 forintos osztalékot fizethet a vállalat. A jelentés nem váltott ki érdemi árfolyamhatást, továbbra is a 460-470 forintos, szűkebb sávban mozog a Magyar Telekom jegyzése.
A Mol kellemes meglepetésekkel szolgált pénteken, a vállalat nettó eredménye 12 százalékkal nőtt. A kutatás-termelés üzletág adózás előtti eredménye éves bázison 37 százalékkal emelkedett. A menedzsment felfelé módosította éves előrejelzéseit, és a növekvő szabad cash-flow állomány miatt akár osztalékemelés is lehetséges. A jelentés közzététele után erőteljes vételi nyomás alakult ki a Mol piacán, az árfolyam 23 ezer forint fölé került, ez 6 éves csúcsnak felel meg - írja az MTI.
Az OTP is jól teljesített a héten, a bankpapír árfolyama 10 éves csúcsra került, a jövő hét pénteken esedékes gyorsjelentés előtt optimisták a befektetők - áll az elemzésben.
A blue chipek közül a legnagyobb mértékben, 5,66 százalékkal a Mol erősödött, a pénteki kereskedést 23 350 forinton fejezte be a papír, heti forgalma 13,98 milliárd forint volt.
Az OTP-részvények árfolyama 3,32 százalékkal emelkedett, pénteken 9815 forinton zárt a bankpapír, heti forgalma 17,67 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, a hét utolsó napján 467 forinton zárta a kereskedést, a részvények forgalma a héten 1,08 milliárd forint volt.
A hét vesztese a Richter lett, a papír árfolyama 1,35 százalékkal esett, a kereskedést 6570 forinton zárta pénteken, heti forgalma 9,73 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2735,25 ponton zárt pénteken, 23,67 ponttal, 0,87 százalékkal emelkedett az előző héthez képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve