A Befektetési Alapok Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szükségesnek tartja a befektetési alapkezelőket terhelő különadó felülvizsgálatát - mondta Temmel András, a szervezet főtitkára a Napi.hu-nak. A tervezett módosítás jelentős változást hozna az adó beszedésének módjában, ugyanakkor jelen formájában számításaik szerint ugrásszerű tehernövekedést is eredményezne a szektor számára, ezért további szakértői egyeztetéseket szeretnének a kormánnyal az ügyben.
A kormány a múlt héten nyújtotta be a jövő évi adótörvényekről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. Ebben újdonságként szerepelt a kollektív befektetési formák különadója, amely a Magyarországon forgalmazott kollektív befektetési formák befektetési jegyei után az alapkezelő, vagy a közvetlenül az alap által fizetett forgalmazói jutalék 25 százaléka. A portfolio.hu első becslései szerint figyelembe véve a befektetési alapokban kezelt 5400 milliárd forint körüli vagyont az adó mértéke meghaladhatja a 10 milliárd forintot.
Ezzel párhuzamosan a törvénytervezet szerint a pénzintézeti különadó hatálya alól kikerülnének a befektetési alapkezelők, akik a 2009-es adatok alapján 2010 óta éves szinten 2,1 milliárd forintnyi különadót fizettek.
A törvényhez hozzá kellett már nyúlni, hiszen az elmúlt években jelentősen átalakult az alapkezelői piac, az egyes alapkezelők adóterhelésének mértéke azonban nem változott. Az alapkezelők által kezelt teljes vagyon lényegében most érte el a 2009. év végi mértéket, ezen belül ugyanakkor nagy átalakulás következett be: a befektetési alapok aránya megnőtt, az intézményi vagyonkezelés pedig visszaszorult. Voltak alapkezelők, aki profitáltak ebből, viszont néhány korábbi nagy szereplő visszaszorult, illetve távozott is a piacról - hívta fel a figyelmet Temmel. További problémája a hatályos szabályozásnak, hogy csak a hazai alapkezelőket terheli, ugyanakkor az itt forgalmazott külföldi befektetési alapokat nem.
A külföldi alapok bevonása a teherviselésbe szükségszerűvé teszi, hogy az adó beszedése a későbbiekben a forgalmazókon keresztül történjen, az azonban vitatható, hogy az adó kivetésének az alapját a forgalmazói jutalék jelentse-e, tekintettel arra, hogy ennek mértéke erőteljesen változhat, ami a későbbiekben szintén piaci anomáliákhoz vezethet - tette hozzá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve