A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX index 0,2 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,3 százalék emelkedéssel, a párizsi CAC-40 index pedig 0,1 százalék csökkenéssel kezdheti a pénteki kereskedést és az euróövezeti EuroStoxx50 indextől is 0,1 százalék csökkenésre lehet számítani.
Csütörtökön nyereséggel zártak a főbb európai értékpapírpiacok. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,86 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,87 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,18 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
Londonban 0,06 százalék emelkedéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX viszont 1,83 százalék nyereséget halmozott fel, a párizsi CAC-40 index pedig 1,00 százalékosat. Madridban 0,79 százalék, Milánóban 1,40 százalék indexnyereséggel zárt a tőzsde csütörtökön.
A megoldás felé haladó európai-amerikai kereskedelmi ellentéteknek köszönhetően az autóipar volt a csütörtöki kereskedés egyik legnagyobb nyertese az európai tőzsdéken, az ágazati index két és fél százalékkal erősödött.
Az indexerősödéshez kedvező negyedéves vállalati eredmény beszámolók is hozzájárultak. Az Airbus nyereségének megduplázását például a részvény négy és fél százalékos erősítésével nyugtázta a piac.
Az euró árfolyama pénteken már stabilizálódott az előző napi gyengülését követően, amit az EKB kamattartó döntése és az irányadó kamatok huzamos ideig történő alacsonyan tartásáról tett jelzése idézett elő. Az európai piacok nyitása előtt mintegy másfél órával az eurót 0,01 százalékkal jegyezték gyengébben a globális devizakereskedelemben 1,1642 dolláron.
Az olaj ára pénteken kevéssé változott, a Brent 0,05 százalékkal hordónként 74,50 dollárra csökkent, a WTI változatlanul 69,61 dolláron állt.
Az amerikai-európai kereskedelmi feszültség enyhülésével párhuzamosan az arany ára is lejjebb húzódott, a határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,26 százalékkal unciánként 1222,50 dollárra csökkent.
A fotó forrása: Stephen Hird/Reuters.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve