Piaci kitekintés
Kivárás jegyében telt a keddi kereskedés mind Európában, mind a tengerentúlon, a tőkepiac szereplői ismét Ben Bernanke szavaitól reméltek iránymutatást: a Fed elnöke szerdán a kongresszus előtt beszél majd, így a piaci figyelem középpontjában a mennyiségi lazító program jövőjével kapcsolatos megjegyzések-, illetve utalások állhatnak majd.
Bernanke nagy valószínűséggel ismét sugallhatja a QE fokozatos-, a piacok által várt őszi csökkentését, amelynek teljes leállítására a következő évben kerülhetne sor. És bár a Fed elnöke korábbi-, munkaerőpiaccal kapcsolatos kommentjei óvatosságra intették a befektetőket, a kötvényvásárlások ütemének esetlegesen lassabb ütemben történő kivezetésére tett utalások alighanem serkenthetnék a kockázatvállalási kedvet a tőke- és a devizapiacokon; míg a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban optimistább elnöki kommentek a jegybanki kötvényvásárlások tervezett csökkentésén keresztül vethetnének árnyékot a többlet-likviditás fenntartásában reménykedő befektetői hangulatra.
Szerdán a Bank of England legutóbbi kamatdöntő-ülésének jegyzőkönyve mellett brit foglalkoztatottsági statisztikákat (10:30) tesznek közzé; míg a tengerentúlon ismét fontos makroadatokat és gyorsjelentéseket publikálnak majd.
A júniusi megkezdett házépítések- és új építési engedélyek mellett a piaci fókusz középpontjában Ben Bernanke délutáni, kongresszusi meghallgatása (16:00), illetve a Fed regionális gazdasági jelentéseit összefogó Bézs Könyv állhat (20:00). A szerdai, amerikai piacnyitás előtt jelent a Bank of America, míg a zárás után érkezik majd az eBay, az Intel és az IBM beszámolója is.

US
Az elmúlt nyolc nap emelkedését követően vegyes makroadatok- és vállalati gyorsjelentések közepette megtorpant az amerikai börzék erősödése, miután a tengerentúli börzéken a kivárás maradt irányadó, Ben Bernanke szerdai, kongresszusi meghallgatása előtt. Esther George kommentjei szintén óvatosságra intették a befektetőket a Fed elnökének mai beszéde előtt: a Kansas-i Fed kormányzó szerint az amerikai gazdaság javulása támogatja a jegybanki kötvényvásárlások ütemének csökkentését, míg a QE kivezetésére már a következő év első felében sor kerülhetne.
Az amerikai fogyasztói árak 0,5%-kal emelkedtek júniusban (várt 0,3%; máj 0,1%); nagyobb részben a megugró üzemanyagárak következtében; míg év/év alapon 1,8%-os ütemben nőtt az infláció (várt 1,6%, máj. 1,4%) Mindemellett a májusban csupán stagnáló ipari termelés volumene 0,3%-os bővülést produkált júniusban, amely megfelelt az előzetes várakozásoknak.
A korábbi napok kedvező banki beszámolóihoz csatlakozva a várakozásokat felülteljesítő számokkal örvendeztette meg a piacokat a Goldman Sachs is: a bankház mind EPS (3,70$ vs. várt 2,89$), mind árbevétel (8,61mrd$ vs. várt 7,97mrd$) soron felülteljesítette az elemzői várakozásokat, míg a keddi zárás után közzétett Yahoo gyorsjelentése növekvő profitról, de csökkenő árbevételről számolt be.
EU
Bár az euro-övezeti infláció nem okozott meglepetést (EU CPI 1,6% vs. várt 1,6% év/év) tegnap, a német ZEW gazdasági hangulatindexének váratlan csökkenése (jun 36,3 vs. várt 40,0) további óvatosságra késztette a kontinens befektetőit, míg az európai piacokon leginkább a kivárás jegyében zajlott a kereskedés a Fed elnökének szerdai meghallgatása előtt.
Mérsékelt emelkedés közepette indult a hét harmadik napja Európa-szerte, majd a délelőtt második felében a korábbi mérsékelt pluszok gyorsan elolvadtak: a tőkepiacokon továbbra is érezhető volt a kivárás, a befektetők Európában is Ben Bernanke nyilatkozatára vártak.
Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
További kérdése van? Szeretne EURUSD-vel kereskedni, akár már a délutáni Bernanke beszéd alatt? Ha igen, ne habozzon: a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve