Arany
Egyelőre megtorpanni látszott az arany emelkedése, miután a piaci fókusz középpontjában továbbra is a Fed elnökének szerdai, kongresszusi meghallgatása áll majd: a befektetők feszülten várják Bernanke szavait, miután a Fed elnökének korábbi, a vártnál 'galamblelkűbb' kommentjei után a sárga nemesfém jegyzése is felfelé vette az irányt.
Bernanke a Nyíltpiaci Bizottság legutóbbi kamatdöntő ülésén az amerikai gazdaság- és a foglalkoztatottsági kilátások javulása esetén a QE fokozatos kivezetését vetítette előre, azonban a Fed elnöke az elmúlt héten Bostonban adott előadásán a tartósan laza monetáris kondíciók fenntartása mellett az munkaerőpiac helyzetével kapcsolatos aggodalmainak adott hangot.
A sárga nemesfém számára Bernanke szavai fontos adalékkal szolgálhatnak rövid távon: így amennyiben további utalás érkezne a jegybanki kötvényvásárlási műveletek esetleges fenntartására vonatkozóan, az arany árfolyama újabb emelkedéssel próbálkozhatna meg a hét második felében. Az 1300-as szint, valamint a pirossal jelzett, 1306-nál található trendvonal lehetséges visszatesztelése után az 1338-as ellenállás felé vehetné az irányt az árfolyam; míg az 1200-as szint továbbra is kiemelt támaszként funkcionál.

A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne?
A jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve