Piaci kitekintés
A keddi kereskedés második felében elromlott a hangulat a piacokon, miután az összességében kedvezőbb gazdasági adatközlések ellenére a befektetők az újabb amerikai jegybankári nyilatkozatok tükrében ismét a Fed kötvényvásárlásainak csökkentése miatt aggódtak.
Ázsiában szintén borús hangulatban telt a kereskedés, míg a japán Nikkei jelentős esést szenvedett el hajnalban, nagyobb részben az ismét erősödő jennek köszönhetően. Európa sem vonhatta ki magát a piaci hangulatromlás alól: a kontinens börzéi is dél felé vették az irányt a hét harmadik napján.
Szerdán a júniusi, német ipari termelési statisztikák (12:00) mellett a piaci fókusz középpontjában a Bank of England negyedéves inflációs jelentése (11:30), majd a brit monetáris politika lehetséges új irányáról beszámoló elnöki kommentár állhat majd; míg a tengerentúlon újabb jegybankári nyilatkozatokra koncentrálhatnak majd a befektetők a nap folyamán.
Ázsia
A távol-keleti börzék is lefelé kanyarodtak szerdán: a Shanghai Composite 0,67%-os csökkenése mellett a Hang Seng 1,47%-ot ereszkedett a hét harmadik napján; míg a Nikkei jelentős, 4,0%-os eséssel zárta a napot.
Az ázsiai börzék borús hangulata mellett az erősödő jen is rányomta bélyegét a japán tőzsdeindexre: az USDJPY kurzusa a 97-es szint alá süllyedt szerdán délelőtt, a Bank of Japan kétnapos kamat-meghatározó ülésének lehetséges végeredménye előtt.

US
Bár az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya a vártnál nagyobb mértékben szűkült június folyamán, azonban a kedvezőbb adat ellenére is borús hangulatban indult a kereskedés a tengerentúlon, miután a piacok ismét a legfrissebb jegybankári nyilatkozatok után ismét a Fed stimulus visszavágása miatt aggódtak. (Dow -0,60%; S&P500 -0,57%; Nasdaq -0,74%)
Az Atlanta Fed elnöke szerint a kötvényvásárlási műveletek csökkentése az év hátralévő három FOMC ülésének bármelyikén megtörténhetne, míg a Chicago Fed kedden nyilatkozó kormányzója kiemelte, hogy a munkaerőpiaci folyamatok javulása nyomán 'lehetséges' a QE ütemének szeptemberi mérséklése.
EU
Álmosan, nyári üzemmódban indult a keddi nap az európai tőkepiacok számára: a vártnál kedvezőbb brit ipari termelési statisztikák, és a szintén nagyot emelkedő német gyári rendelésállomány mellett a befektetők a második negyedévben 'csupán' mérsékeltebb visszaesést produkáló olasz GDP-adatnak örülhettek, azonban a nap második felében elromlott a hangulat; a keddi zárásra pedig az európai börzék többsége jelentős mínuszokat szedett össze.
A tengerentúli- és az ázsiai piacok borús hangulata az európai kereskedésre is rányomta bélyegét: az irányadó tőzsdeindexek többsége negatív tartományban mozgott délelőtt. A nap folyamán -a várhatóan minimális emelkedésről beszámoló- júniusi, német ipari termelési statisztikák mellett a befektetők a Bank of England negyedéves inflációs jelentésére figyelhetnek: míg a jegybanki előremutatás jegyében megszólaló Mark Carney kommentjei mellett a vállalati hírek- és gyorsjelentések szintén kiemelt érdeklődésre tarthatnak majd számot a szerdai nap folyamán. (Dax -0,66%; Cac -0,45%; FtseMib +0,15%; Ibex -0,72%)
Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve