Nikkei225
Az amerikai költségvetési aggodalmak átmenetileg lekerülni látszanak a napirendről, így a japán piaci szereplők ismét a hétfőn hajnalban közzétett, nagyszámú gazdasági adatközlésekre- és döntéshozói kommentárokra koncentrálhattak.
Így míg a szigetország külkereskedelmi mérlegének vártnál magasabb hiánya-, valamint a gazdaság mérsékelt növekedése mellett a 2%-os inflációs célszintet ismét megerősítő jegybankelnöki kommentek a japán jen gyengülésén keresztül a Nikkei-t is támogatták a hét első napján.
A japán részvényindex felfelé kapaszkodik, a trend pedig rövid távon felfelé mutat. A szeptember második felében látott negatív korrekciót követően a Nikkei újfent a 14 400-as szint- és az 50-napos mozgó fölé került; így a továbbiakban a 14 940-es ellenállás visszafoglalása adhat újabb lendületet az ismételt emelkedés lehetőségének.

EURPLN
Az elmúlt hetek zloty-erősödése egyelőre kifulladni látszott: az EURPLN kurzusának pedig nem sikerült szignifikáns módon a hosszú távú, emelkedő trendvonal alá süllyednie. A továbbiakban a 21-napos mozgó, valamint a 4,1960 szint által határolt tartomány jelentheti az első fontos ellenállási zónát; azonban a 4,23-as szint eléréséig csupán pozitív korrekcióról beszélhetünk. Így bár rövid távon lehet még tere az esetleges emelkedésnek; a pirossal jelzett trendvonal törése esetén, 4,1565 alatt bezárva ismét az eladók vehetnék kezükbe az irányítást.

USDHUF
A 217-es lokális mélypont letörését követően tovább erősödött a forint: a későbbiekben a 214-213,50-es zóna jelenthet meghatározó támaszt az USDHUF számára; míg felfelé, a 217-es ellenállás fölé emelkedve ismét a korábbi hónapok kereskedési sávja várhatná a devizapárt, amelyhez a 222-es kiemelt ellenálláson keresztül vezethetne a kurzus útja.

Nikkei225, EURPLN, USDHUF - technikai elemzés 2013.10.21.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve