Heti Kitekintés
Lassan beköszönt az ősz: a befektetők- és a politikusok visszatérnek a nyári szabadságról; így bár a szíriai konfliktus lehetséges továbbterjedésével kapcsolatos aggodalmak hatására az elmúlt hét sem volt eseménytelennek nevezhető, azonban a szeptember valószínűsíthetően további izgalmakat tartogathat majd.
A német parlamenti választások felé közeledve ismét előtérbe kerülhetnek a görög mentőcsomag-, valamint az európai válságkezelés lehetséges folytatásával kapcsolatos várakozások; míg a Federal Reserve szeptember 18-i kamat-meghatározó ülése előtt a pénteki, átfogó amerikai munkaerőpiaci adatközlések számíthatnak kiemelt befektető figyelemre.
Mindemellett az előttünk álló néhány nap folyamán számtalan jegybanki kamatdöntés- és makroadat mutathat majd irányt a nemzetközi tőke- és devizapiacok számára.

A hétfői kereskedésben közzétett, és összességében kedvezőbb PMI adatok után a keddi- és a szerdai napok során is a beszerzési menedzserindexek felé fordulhat a piaci figyelem, azonban ezúttal a kínai- és az európai szolgáltató-szektorok lehetséges élénkülése állhat majd a befektetői érdeklődés középpontjában.
A szerdai nap azonban további érdekességeket tartogat majd: az euro-övezeti, második negyedéves GDP-mutató felülvizsgált olvasatából ismét megerősítést nyerhetnek a piacok a valuta-övezet gazdaságának óvatos kilábalásáról; míg a tengerentúlról a júliusi külkereskedelmi egyenleg, valamint a regionális Fed bankok részvételével kiadott Bézs Könyv tarthat számot további érdeklődésre.
Makroadatokban és kiemelt gazdasági eseményekben különösen erősnek ígérkezik a hét második fele: csütörtökön a Bank of England, a Bank of Japan és az Európai Központi Bank kamatmeghatározó üléseire koncentrálhatnak a befektetők; vélhetően a mindhárom jegybank a korábbi monetáris politikai 'csapásirányon' haladhat előre; így ezúttal is a jegybankári kommentároké lehet a főszerep, különös tekintettel Mario Draghi EKB elnök sajtótájékoztatójára.
A hétfői, amerikai szünnap következtében ezúttal csütörtökön teszik közzé az ADP munkaerőpiaci mutatóját, amely az előzetes várakozások alapján 177 ezer fős foglalkoztatottság-bővülésről számolhat be augusztusban, a korábbi hónap 200 ezres értékével szemben. Szintén csütörtökön érkezik majd a heti munkanélküli segélykérelmek száma, amely a korábbi hét 331 ezres értéke után az előzetes várakozások alapján minimális mértékben, de tovább csökkenhet majd (várt 330e).

A hét utolsó napján érkezik a piacok által leginkább várt adatközlés: pénteken az amerikai munkanélküliségi ráta mellett az augusztusra vonatkozó Nonfarm Payrolls érkezik majd: míg a munkanélküliségi ráta esetében továbbra is 7,4%-os értékkel számolnak az elemzői várakozások; a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma várhatóan 175 ezer fővel bővülhetett augusztusban. Az augusztusi munkaerőpiaci mutatók esetleges javulása minden bizonnyal jelentős figyelmet kaphat majd a Fed által tervezett QE-program visszavágásával összefüggésben; így a pénteki adatsort szinte bizonyosan kiemelt piaci mozgások kísérhetik majd.
Devizapiaci kitekintés
A bankközin az elmúlt hét a dollár erősödésének jegyében telt; a részben a szíriai aggodalmak hatására ismét felélénkülni látszott a hagyományosan menedék-eszközök iránt mutatkozó kereslet; míg a zöldhasú erősödése nyomán az EURUSD kurzusa az 1,32-es támasz közelébe süllyedt vissza.
A hét második felében azonban mérséklődni látszott a piaci feszültség; így a hazai fizetőeszköz több hónapos csúcsokról lefordulva ismét a 300-as szint közelébe süllyedt vissza hétfőn, kora délután.
A vártnál kedvezőbb képet mutató, hivatalos kínai PMI adat után az európai feldolgozóipari adatközlések felé fordult a figyelem: a francia feldolgozóipari beszerzési menedzserindex augusztusban közel másfél év zsugorodás után stagnálás-közeli állapotba emelkedett (aug. 49,7); míg a német PMI végső értéke 50,7 pontról 51,8-ra emelkedett. Pozitív csalódást okozott a spanyol és az olasz adat is: mindkét ország feldolgozóipara 2011 óta először regisztrálhatott bővülést; míg az euro-övezet egészére vonatkozó beszerzési menedzserindex is; amely az előzetes várakozásokat kismértékben felülteljesítve, 50,3 pontról 51,4 pontra emelkedett augusztusban ; ismét felerősítve az eurozóna gazdaságának élénkülésével kapcsolatos befektetői várakozásokat.

A heti kitekintés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve