Mint arról az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a jegybank beszámolt, piacfelügyeleti eljárása keretében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megállapította, hogy a két cég és egy természetes személy a Budapesti Értéktőzsdén piacbefolyásolásnak minősülő (wash trades) ügyleteket kötött, ahol a részvény tényleges tulajdonosa, illetve a kockázatviselő személye nem változott.
A jegybank gyakorlata szerint az ilyen típusú kereskedési technika hamis vagy félrevezető jelzések adhat, mivel e tranzakciók célja jellemzően nem elsődlegesen a pénzügyi eszköz adásvételére irányuló befektetés. Az ilyen tőzsdei ügyletek kifejezetten alkalmasak arra, hogy egy részvény likviditásáról vagy a kereskedés volumenéről hamis, félrevezető jelzéseket közvetítsenek a tőzsdei szereplők felé. Ezeket pedig a későbbi befektetési döntések meghozatala során bármely tőkepiaci szereplő felhasználhatja.
Az MNB pénteken közzétett határozatában a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt egy természetes személyt 6 millió forint, az XP-BANKTECHNIKA Zrt.-t 5 millió, a PT LAND Zrt.-t pedig 500 ezer forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
Az MNB súlyosító körülményként értékelte, hogy a piacbefolyásolással érintett részvény a Budapesti Értéktőzsde Prémium (illetve a vizsgált időszakban "A") kategóriájába bevezetett, a BUX és a BUMIX kosárban szereplő értékpapír volt, a bírsággal szankcionált személyek pedig jogsértő tevékenységüket huzamosabb időn keresztül folytatták. A természetes személynél súlyosító körülményként vették figyelembe, hogy a vizsgálat során nem tanúsított együttműködést, rosszhiszemű volt és az intézkedés alapjául szolgáló adatok, tények, információk eltitkolására törekedett, továbbá az ügy szempontjából jelentős valótlan tényt állított nyilatkozatában. Így az MNB-nek már korábban lehetősége lett volna a természetes személy magatartását eljárási bírság kiszabásával szankcionálni.
A piacfelügyeleti eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, így az MNB büntetőeljárást kezdeményezett az illetékes rendőr-főkapitányságnál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve