A jegybankelnök szerint a frank "abszurd túlértékeltsége" miatt érezhetően lassul a svájci gazdaság növekedése és defláció fenyeget. A kockázatok olyan hatalmasra nőttek, hogy az SNB nem tétlenkedhet. "Nem nézzük ölbe tett kézzel, ha tovább erősödik a frank" - szögezte le Hildebrand. Nyomatékosan hozzátette, hogy kijelentése határozott jelzés a piacoknak és korántsem puszta szimbolikus gesztus.
A frank gyengítését célzó korábbi devizapiaci beavatkozások miatt elszenvedett veszteségek sem tántorítják el a jegybankot a tettektől. "A veszteségek ellenére készen állunk a cselekvésre" - mondta az elnök.
Az SNB tavaly 21 milliárd frankot, az idei első félévben pedig további 11 milliárdot veszített az intervenció miatt.
Az SNB arra számít, hogy a második félévben lassul a gazdasági növekedés üteme, és romolhat a munkaerőpiaci helyzet. Szélsőségesen erős deflációs hatás is keletkezik az árfolyamváltozás miatt, ugyanakkor a frank árfolyamának rögzítése az euróhoz nem megfelelő eszköz a helyzet megoldására. A jelenlegi problémák ellenére a svájci gazdaság sikeres, e sikerhez pedig nagyban hozzájárult a monetáris politika függetlensége, az árfolyam rögzítése viszont a függetlenség feladásával volna egyenlő - fejtette ki Philipp Hildebrand a Neue Zürcher Zeitung pénteki számában.
A frank az utóbbi napokban az euróval, a dollárral és egy sor egyéb devizával - így a forinttal szemben is - egyre magasabb csúcsokra erősödött. A forinttal szemben legutóbb pénteken kora hajnalban ért el történelmi rekordot; nem sokkal hajnali egy óra után 254,80 forinton jegyezték a frankot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve