Az elmúlt napok hatalmas emelkedését követően ma már csökkenésnek indult a két tőzsdei áramszolgáltató cég részvényeinek árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. Kora délutánra a nap elején még 15 százalékos pluszban is járó Elmű árfolyama már 4 százalékot maghaladó mínuszban tartózkodott, a nap elején szintén magasan járó Émász árfolyama 3000 forintot esett délutánra, 15 500 forintra.
Mint korábban írtuk a befektetők azért láthattak hirtelen fantáziát a két cég részvényeiben, mivel az elmúlt időszakban több olyan kormányzati megnyilatkozás is napvilágot látott, amely szerint idén sor kerülhetne egy vagy két közszolgáltató államosítására. Ha ezek közül valamelyik a tőzsdei áramszolgáltató cégek egyike lenne, akkor a többségi tulajdon megvételéhez nyilvános vételi ajánlatot kellene tenni a kisebbségi részvényeseknek, a jelenlegi árnál jóval magasabb egy részvényre jutó saját tőke értéken.
Arról azonban nincs biztos információ, melyik cég megvételére készül a kormány, s ez jelentős kockázatot jelenthet annak, aki a korábbiaknál magasabb árfolyamon vesz az áramszolgáltató cégek részvényeiből. Az Index ma délutáni cikke szerint például elképzelhető, hogy a tőzsdén nem szereplő Tigáz szerepel az étlapon. Igaz, a cikkben nem szerepel egyértelmű információ arra vonatkozóan, hogy mely cég lesz végül az, amelyet idén megszerezne az állam.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve