A portfolio.hu által készített elemzői konszenzus 10,6 milliárd forint nettó eredményt és 155 milliárd forint bevételt jelzett előre.
A konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény 5,2 százalékkal emelkedett, 52,18 milliárd forint lett a második negyedévben.
A társaság az első fél évben 315,45 milliárd forint árbevételt és 15,0 milliárd forint nyereséget ért el, a bevétel 3,9 százalékkal nagyobb, míg az eredmény 8,4 százalékkal kisebb a tavalyi bázisidőszakinál. A hat havi EBITDA 94,64 milliárd forintot tett ki, ez 5 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz képest. Az egy részvényre jutó eredmény 14,42 forint volt a tavalyi első félévi 15,74 forinttal szemben.
A társaság nem változtatott éves pénzügyi célkitűzésein: továbbra is a tavalyival közel azonos nagyságú árbevétellel és legfeljebb 3 százalékkal csökkenő EBITDA-eredménnyel számol 2015-ben, és mintegy 105 milliárd forintot szán beruházásokra az idén a tavalyi 86,8 milliárd forint után.
A Telekom nettó adósságállománya 447,2 milliárd forintra nőtt a második negyedév végére az egy évvel korábbi 374,6 milliárd forintról, de alapvetően változatlan maradt a 2014. év végéhez képest. A nettó eladósodottsági ráta 45,6 százalék volt június végén, szemben az egy évvel korábbi 42,5 százalékkal.
A szabad cash flow a 2014. első félévi 0,7 milliárd forintról mínusz 1,4 milliárd forintra romlott 2015. június végére.
Christopher Mattheisen vezérigazgató a jelentéshez fűzött kommentárjában kiemelte, hogy a társaság fő bevételforrásainak mindegyikében folytatódott a javulás 2015 első fél évében. A mobil bevételek 2 százalékkal nőttek és kismértékben emelkedtek a vezetékes szolgáltatásokból származó bevételek is, a rendszerintegrációs és IT bevételek pedig összességében 11 százalékkal nőttek. Az EBITDA 5 százalékos javulását a bruttó fedezet növekedésével és a személyi jellegű ráfordításokban elért jelentős megtakarításokkal magyarázta.
A második negyedévről szólva elmondta, hogy Magyarországon közel 4 százalékkal nőttek a bevételek a vezetékes szegmens jó teljesítményének és az üzleti ügyfeleknek nyújtott energiaszolgáltatásokból származó bevételek jelentős emelkedésének következtében. A mobil szolgáltatások terén pedig a szélessávú internet és készülékértékesítési bevételek növekedése csaknem ellensúlyozta a mobil végződtetési díjak áprilistól hatályos jelentős csökkenését. Macedóniában 5 százalékkal, Montenegróban 1 százalékkal mérséklődtek a csoport bevételei, és EBITDA szinten is csökkenés volt tapasztalható mindkét leányvállalatnál.
A Magyar Telekom részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír a szerdai kereskedést 1 százalékos erősödéssel, 413 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 434 forint, a legalacsonyabb 321 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve