A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy unalmas kereskedési napot zárt a budapesti piac, a forgalom alacsony volt. A vezető részvények vegyesen mozogtak, egyetlen vállalatspecifikus hír sem volt.
Hozzátette: kedvezőtlenül hatott a hangulatra, hogy sajtóértesülések szerint Joe Biden amerikai elnök a tőkenyereségre kivetett adó jelentős mértékű növelését tervezi. Ezután még a vártnál jobb euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) hírére sem sikerült pozitívba fordulniuk a vezető európai tőzsdeindexeknek. A BUX pedig az európai mozgásokat követve csökkent - mondta.
A Mol 22 forinttal, 1,08 százalékkal 2024 forintra csökkent, 758,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,57 százalékkal 13 200 forintra erősödött, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 415 forintra nőtt, forgalma 75,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,91 százalékkal 8685 forintra esett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3747,88 ponton zárt pénteken, ez 18,18 pontos, 0,48 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve