A jelek szerint hiába emelkedtek a Wall Streeten mindenkori csúcsuk közelébe a részvényárfolyamok, a profi befektetési szakemberek többsége óvatos maradt - derül ki a Bank of America friss alapkezelői felméréséből. Ez pedig az ellentét analízis hívei szerint azt jelenti, hogy a március közepétől indult rally elvileg elég stabil lábakon állhat. Az elmélet szerint ugyanis ha van elég óvatos befektető a piacon, az megfelelő mennyiségű partvonalon várakozó pénzt jelent, amely be tud lépni vásárlóként a kockázatos eszközök piacára, ha egy esetleges lejtmenet indulna.
A megkérdezett 188, összesen 570 milliárd dollár befektetéséért felelős alapkezelő által kezelt portfóliókban a készpénz aránya 4,9 százalékra emelkedett a júniusi 4,7 százalékról. Mindezt úgy, hogy ebben az időszakban az S&P 500-as részvényindex egy nem túl tág sávban mozgott. A felmérésben egyébként a készpénz arány 2,9 alá süllyedése jelenti azt, hogy szélsőségesen optimistává vált a hangulat, s el kell adni a kockázatos eszközöket.
Kapcsolódó
Nem lesz V-alakú a recesszió
A befektetők nagy része egyébként a globális gazdaság növekedési ütemének gyorsulására számít a következő 12 hónap során, a megkérdezettek 72 százaléka hitt ebben. Azonban a jelek szerint egyre kevesebben bíznak abban, hogy a Covid-19-es járvány és az emiatt foganatosított korlátozó intézkedések miatt kialakult recesszió V alakú lenne. Ez azt jelentené, hogy a GDP csak egy negyedévben esik élesen vissza, majd ezt követően masszívan felpattan, egyre többen gondolják azt, hogy a kilábalás U, vagy W formájú lesz. Azaz vagy több negyedéven keresztül lesz tapasztalható a gazdaság gyengélkedése, vagy pedig egy átmeneti élénkülés után újabb visszaesés következhet az igazi fellendülés előtt.
Az U alakú recesszióban a júniusi 43 százalék után most már 44 százalék hisz. A W alakú visszaesést várók aránya egy hónap alatt 21-ről 30 százalékra ugrott. Enyhe változás állt be a jelenlegi makrogazdasági folyamatok megítélésében. Egyre többen hisznek abban, hogy egy új gazdasági ciklus korai fázisát éli át a globális gazdaság, s egyre kevesebben gondolják azt, hogy most is tart a recesszió. Ennek ellenére a túlnyomó többség még mindig az utóbbi állásponton van.
A múlt havihoz képest némileg csökkent azok aránya, akik a részvénypiacot túlértékeltnek tartják, azonban a mostani 71 százalék még mindig nagyon magas értéknek számít. Ezen belül is a leginkább túlzsúfolt pozíciónak az amerikai technológiai szektor, illetve növekedésorientált cégek vásárlását tartják a szakértők, azaz szerintük ezek vételében vesz fel leginkább a legtöbb befektető egyoldalú pozíciót. Olyan sokan gondolják túlzsúfoltnak ezt a pozíciót, amire a felmérés két évtizedes történetében nem volt még példa.
Fő veszély a Covid marad
A szakértők szerint a piacokat jelenleg fenyegető legnagyobb általános kockázat továbbra is a Covid-19-es járvány második hulláma lehet, így gondolják ezt március óta. Februárban maga a járvány volt a legnagyobb veszély, a Covid előtti időszakban még az amerikai elnökválasztás lehetséges kimenetelétől, illetve az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborútól tartottak.
A kezelt portfóliókban egyébként az átlagos súlyozáshoz képest most leginkább az eurózónás részvényeket súlyozzák felül az alapkelezők. Ennek oka, hogy nagyon bíznak abban, hogy az európai országok viszonylag jól kezelik a járványt, másrészről úgy látják, megfelelő fiskális és monetáris intézkedésekkel vették fel a harcot a lezárások okozta korlátozások ellen.
A megkérdezettek túlnyomó többsége szerint a járvány legfontosabb hatása az lehet hosszútávon a gazdaságra, hogy jelentősen lerövidülnek majd a globális ellátási láncok (több mint 70 százalék gondolta így). Több mint 40 százalék e mellett a protekcionizmus erősödésére, illetve a modern monetáris elmélet térnyerésére számít (amely megengedi, hogy a kormányzatok akár extrém eladósodás mellett is megfelelően ösztönözzék a gazdaságot).
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve