A gyorsjelentés fontosabb részletei:
- A várt 1,027 milliárd forintos veszteség helyett 282 millió forintos adózott veszteséget ért el a társaság jelentős adóterhelés mellett
- A bázishoz képest a pénzügyi műveletek eredménye hozta a legnagyobb abszolút értékű javulást: a deviza- és értékpapírműveletek, valamint az átértékelődés is kedvező eredményt mutatott
- A bank hitelezési aktivitása elsősorban a Növekedési Hitelprogramnak köszönhetően, de emellett a jelzáloghitelezésben is nőtt, a hitelállomány növekedett
- Hosszú idő után először csökkent a nem teljesítő hitelek aránya, amely most 20,1 százalékon áll.
- A betétállomány a vállalati ügyfeleknek köszönhetően egy év alatt közel 40 százalékkal nőtt.
Az FHB Jelzálogbank 2013 harmadik negyedévében 4,848 milliárd forintos kamatbevételt ért el, ami 5,2 százalékkal meghaladja a Portfolio.hu kételemű elemzői konszenzusát. A nettó díj- és jutalékbevétel ugyanakkor 1,4 százalékkal elmarad a várttól, 1,139 milliárd forint lett. A hitelezési veszteség a konszenzusnál 33,7 százalékkal magasabb, 1,898 milliárd forint volt. A társaság a negyedévben így 282 millió forintos veszteséget könyvelhetett el, ami jóval kedvezőbb eredmény, mint amit a becslésüket közzétevő elemzők vártak.
Az adózás előtti és az adózott eredmény szempontjából is ez volt a legkedvezőbb három hónapos periódus az elmúlt öt negyedév közül. A bank 282 millió forintos adózott veszteségéhez ezúttal 164 millió forintos adózás előtti mínusz járult. A banki különadó és a tranzakciós illetékbevételek elmaradását pótló különadó nélkül 572 millió forintos nyereség adódott volna.
Jelentősen emelkedett a társaság nettó kamatbevétele a negyedév során: az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékos, a három hónappal korábbihoz képest pedig 14 százalékos a növekedés. A bevételek nagyobb mértékben emelkedtek, mint az egyébként a második negyedévhez képest szintén növekvő ráfordítások. Az átlagos nettó kamatmarzs szintén javult a társaságnál: az egy évvel korábbi 2,16 százalékról 2,53 százalékra emelkedett.
A nettó díj- és jutalékbevételek az előző negyedévhez hasonlóan elsősorban a tranzakciós illeték januári bevezetése miatt voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a növekedés éves szinten 87 százalékos. Nőttek ugyanakkor a jelzáloghitelekhez és a bankszámla-szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjbevételek is, miközben a biztosításértékesítéshez kapcsolódók csökkentek. A pénzügyi tranzakciós illeték fedezetéül beszedett díjak a díjbevételek 19 százalékát tették ki.
Számottevően hozzájárult az FHB negyedéves eredményének javulásához, hogy az előző negyedévinél csaknem 3 milliárd forinttal magasabb, 1,242 milliárd forintos pozitív nettó eredményt könyvelt el a pénzügyi műveleteken.
Az 599 millió forintos pozitív devizaműveletei eredmény jóval kedvezőbb a bázisnál. Az eredménnyel szemben valósan értékelt instrumentumok valós érték változására ugyanez igaz, ezen a soron a bank 264,2 millió forintos eredményt tudott kimutatni. Az értékpapír-műveletek soron is javulás következett be: 379,0 millió forint volt a pozitívum.
A működési költségek a negyedévben 4,6 milliárd forintra rúgtak, ami csaknem 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál a hitelintézeti járadék és más adók, díjak emelkedése miatt. A működési költségek és a bruttó pénzügyi eredmény hányadosát mutató CIR mutató azonban a bevételek növekedésének köszönhetően az egy évvel korábbi 114 százalékról 73 százalékra csökkent.
Hosszú idő után először csökkent, mégpedig 20,7%-ról 20,1%-ra a bank nemteljesítő hiteleinek (NPL) aránya, amiben a hitelportfólió tisztítását célzó intézkedések is szerepet játszottak. A problémás portfólió fedezettsége kis mértékben, 52,5%-ra nőtt.
Többek között az egyszeri tételeket hozó portfóliótisztítási intézkedések is szerepet játszottak abban, hogy az NPL-ráta csökkenésével egyidejűleg a kockázati költség az előző negyedévhez képest még emelkedett. A bank a harmadik negyedévben 1,898 milliárd forintnyi hitelezési veszteséget könyvelt el, ami az előző negyedévnél 48%-kal magasabb, az egy évvel korábbinál azonban lényegesen kedvezőbb: 22%-kal alacsonyabb.
Javította a hitelportfólió minőségét az is, hogy növekedett a társaság hitelezési aktivitása a negyedév során. A saját értékesítésű hitelek állománya egy év alatt 1,3%-kal, egy negyedév alatt 2,9%-kal növekedett. A gyorsjelentés a növekedés elsődleges okaként az MNB Növekedési Hitelprogramját jelöli meg, amelynek is köszönhetően a vállalati hitelek ma már a teljes portfólió 23,3%-át adják, összegük 87,5 milliárd forint. A bank a Növekedési Hitelprogramban vállalt 30 milliárd forintból október végéig 27,7 milliárdot folyósított.
Az év első kilenc hónapjában 7,5 milliárd forint lakossági és 36,3 milliárd forint vállalati hitelt helyezett ki a társaság, előbbin belül a támogatott hitelek aránya meghaladja az 55%-ot. A jelzáloghitel-folyósítások volumene az előző negyedévhez képest több mint 40%-kal emelkedett. Ami az árfolyamgátat illeti, ebben a jogosultak 45%-a érdeklődött szeptember végéig, és közülük 7762 ügyfél kötött szerződést.
A bank mérlegfőösszege szeptember végén 782,6 milliárd forint volt, ami az egy évvel korábbit 4,1%-kal, a június végi értéket pedig 5,9%-kal haladja meg. A betétállomány egy év alatt jelentősen, 39,6%-kal 211 milliárd forintra nőtt, köszönhetően a vállalati betéteknek, amelyek immár 54%-os arányt képviselnek a teljes betétállományon belül. Emellett továbbra is értékpapír-kibocsátással is finanszírozta működését a társaság: a negyedév során 6,2 milliárd forint fedezetlen kötvényt és 6,7 milliárd forintnyi jelzáloglevelet bocsátott ki.
A bank IFRS szerinti tőkemegfelelési mutatója 14,26% volt szeptember végén, szemben a június végi 14,72%-kal.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve