GBPUSD
A Bank of England negyedéves inflációs jelentése mellett kiemelt várakozások előzték meg a brit jegybank által bejelentett monetáris politikai iránymutatást. A BoE állásfoglalása alapján az irányadó ráta a jelenlegi, 0,5%-os szinten maradhat majd, amíg a szigetország munkanélküliségi rátája 7% alá nem csökken, ugyanakkor az érték ebben az esetben sincs kőbe vésve, tehát a jegybank továbbra is az árstabilitás maximális szem előtt tartásával jár majd el.
A jelentés közzétételét követően sajtótájékoztatót tartó Mark Carney szerint a brit jegybank számára a 7%-os munkanélküliségi rátához hozzárendelt kamatpolitika nem jelenti a 2%-os inflációs célszint feladását; míg a jegybankelnök szerint a brit gazdaság kilábalása folytatódhat: a BoE az idei- és a következő évre vonatkozó GDP előrejelzéseit is felfelé módosította.
A kábel a délelőtt első felében bár 1,52 közelébe süllyedt, azonban a Bank of England elnökének óvatos optimizmust sugalló nyilatkozatának megemésztése után, a GBPUSD kurzusa jelentős erősödés közepette 1,54 fölé emelkedett.

Dax30
Az elmúlt hét második felének masszív emelkedését követően a német részvényindex ismét lefelé vette az irányt: bár a rövid távú emelkedő csatornából kitörve a Dax számára további tér nyílhatna meg a lehetséges csökkenés előtt, azonban az 50-napos mozgó-, és a 8200-as szint által jelentett, megerősített támasz-zóna állhat első körben az eladók útjába.
A keddi kereskedés hangulatromlását magáról lerázva, ismét a 21-napos mozgó fölé kapaszkodva, nem zárnánk ki az újabb csúcstámadás lehetőségét sem: azonban a nyári nyugalomnak könnyen véget vethetnek majd a közelgő német parlamenti választások-, valamint a valószínűsíthetően tovább lassuló kínai gazdaság következtében esetlegesen romló német exportkilátások is.

USDJPY
Bár a Bloomberg felmérésében résztvevő elemzők jelentős része szerint a Bank of Japan döntéshozói a 2%-os inflációs célszint elérése érdekében nagy valószínűséggel újabb intézkedéseket jelenthetnek be a következő tíz hónap folyamán; azonban a piaci konszenzus nem számít változtatásra a japán jegybank ma kezdődő, kétnapos ülésén.
A lehetséges jegybanki változások hiánya- és a nyári kereskedés álmos hangulatában vélhetően szintén 'szabadságra küldött' jen-short pozíciók nyomán az USDJPY kurzusa is dél felé szánkázott szerdán hajnalban. Az elmúlt hét második felében még a 100-as szint közelében tartózkodó kurzus immár a 97-es szint alá süllyedt: amennyiben a 96,70-es támaszt letörné a jegyzés, a következő meghatározó támaszt a 94 jelenthetné a későbbiekben. Felfelé mindemellett az 50-napos mozgó visszatesztelése után nyílhatna meg ismét az emelkedés lehetősége.

GBPUSD, DAX30, USDJPY - technikai elemzés 2013.08.07.A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve