A BUX egy hét alatt 1,51 százalékkal, 259,19 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 17 382,95 ponton állt. A heti forgalom 31,8 milliárd forint volt, míg az előző héten 24,8 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.
Hétfőn a magyar piac - a kormány devizahitelek forintosításával kapcsolatos tervének köszönhetően - felülteljesített. A BUX 3 százalék körüli emelkedésével túlteljesítette a világ piacait. A devizahitelek piaci árfolyamon történő forintosítási híre jót tett az OTP-nek, kiemelkedően nagy forgalom mellett, jelentősen - közel 200 forinttal - emelkedett az árfolyama.
Kedden az ukrán válság, illetve a rubel gyengülése miatti bizonytalanság okozta a BUX esését. A nap vesztese a Richter volt, a társaság harmadik negyedévi rossz eredménye és a rubel gyengülése ezen a napon is lehúzta a részvény árfolyamát. Az OTP-papírok árfolyama szintén esett. A piac a devizahitelek forintosításának részleteit várta, emellett a bankpapírra negatív hatással volt az ukrán válság, illetve az orosz fizetőeszköz gyengülése is.
Szerdán a magyar börze az európaiakhoz képest felülteljesítő volt a 0,31 százalékos plusszal. A BÉT-en egyedül a Richter esett, a rubel gyengülése állt a mintegy fél százalékos mínusz hátterében. A hétfői 10 milliárd forintos forgalom után az ezen a napon mért 7 milliárdos forgalom volt a második legjobb a héten.
Csütörtökön - az alapvetően pozitív európai hangulatban - a magyar tőzsdén semleges volt a kereskedés. A Mol csaknem egy százalékkal erősödött, és pluszban zárt a Richter is. Az OTP árfolyama stagnált, a piac a bank pénteken közzéteendő harmadik negyedéves jelentésére várt.
Pénteken az OTP gyorsjelentése látszólag jobb volt a vártnál, de a sorok között elemezve a szöveget elmaradt a pozitív meglepetés. Ez tükröződött vissza a kereskedésben, amelynek a végén tovább esett a bankpapír árfolyama, amely régóta a 4 ezer forint körül kialakult szűk sávban mozog. A BUX - ha mínuszban is, de - közel zárt a csütörtöki értékhez, a Matáv és a Mol papíroknak köszönhetően.
A vezető részvények közül az OTP a héten 109 forintot, 2,79 százalékot emelkedett, 4010 forintot ért pénteken záráskor, egy hete pénteken 3901 forint volt az ára.
A Mol 310 forintos, 2,64 százalékos emelkedéssel 12 070 forinton zárta a hetet.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,46 százalékkal, 348 forintra erősödött.
A Richter árfolyama 18 forinttal - 0,48 százalékkal - 3710 forintra gyengült.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX egy hét alatt 27,46 ponttal, 1,87 százalékkal csökkent, 1438,27 ponton zárt pénteken.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve