A napilap szerint, ha elfogadják a törvényjavaslatot, akkor azok a cégek is hozzájuthatnak a kedvező árú hazai kitermelésű földgázhoz, amelyek versenypiaci szolgáltatóként az egyetemes ellátásra jogosult fogyasztóknak is biztosítanak energiát. A cikk szerint ez kompnezálhatja a társaság ezen üzletágán elszenvedett veszteségeit, s így a cég vezetői ismét láthatnak majd abban fantáziát. A lap által megkérdezett elemzők felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy ennek az üzletágnak marginális a súlya a Magyar Telekom tevékenységén belül, s még a kedvező változások ellenére is valószínűbb, hogy leépítik azt.
A Citi elemzői a Portfolio.hu tudósítása szerint eközben 397 forintról 442 forintra emelték a Magyar Telekom részvények célárfolyamát és vételre javasolták a részvényt. A cég elemzői több pozitív folyamatra is felhívják a figyelmet a cég árazásával kapcsolatban. A hosszú magyar kötvények hozama a korábban vártnál alacsonyabban alakulhat, a lakossági fogyasztás élénkül. Ráadásul szerintük a Magyar Telekom második negyedéves számai erősek voltak, a menedzsment erőfeszítéseinek (költségek leszorítása, a veszteséges szegmensek leépítése) eredményei már látszanak, társaság 15 százalékos létszámleépítést hajt végre, s a Telekom pénzügyi vezetője több területen is előrelépésekről számolt be
Ezek a folyamatok a Citi szerint pozitívan befolyásolják a Magyar Telekom piaci részesedését és bevételeinek alakulását. Ugyanakkor két fontosabb kockázatot is látnak. Az egyik orosz-ukrán konfliktus, amely negatív hatással lehet a magyar makrogazdasági stabilitásra A másik, hogy nemsokára bejelentik a frekvencia-aukciók eredményét: a Citi a korábbi 40 helyett már 63 milliárd forintos díjjal számol a Magyar Telekomnál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
XTB ősz 2014.09.17
Mik lesznek a slágerek a tőzsdén? Fektessen be dr. Alexander Elderrel 1 évig! Profitáljon a piacok gyakorlati elemzéseiből,sajátítsa el a guru trükkjeit, váljon sikeres befektetővé. Csatlakozzon ingyen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve