smértékű bevételcsökkenésről számolt be az Alcoa a negyedik negyedévre közzétett gyorsjelentésében: 2 százalékkal csökkentek a bevétel, 5,9 milliárd dollárt tett ki a lezárt negyedévben. A bevételek alakulása mégis pozitív meglepetést okozott a csökkenés ellenére, hiszen az elemzők nagyobb visszaesésre számítottak: a konszenzus alapján 5,6 milliárd dollárt jósoltak.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
- Az alumíniumár a vártnál magasabban alakult a negyedik negyedévben, ennek köszönhetően felülteljesítette a várakozásokat az Alcoa a bevétel szintjén
- Az alumíniumár emelkedését a negyedévben a Kína és az USA felől érkező keresletnövekedés támogatta
- Az idei évre 7%-os keresletnövekedéssel számol globális szinten a menedzsment az alumínium piacán
- Az egy évvel ezelőtti veszteség után közel 300 millió dolláros nyereséggel zárta a negyedik negyedévet az Alcoa, amiben szerepe volt egy gyárértékesítéssel kapcsolatos egyszeri nyereségnek.
Komoly javulást ért el ugyanakkor az amerikai alumíniumipari óriás az eredmény szintjén az előző év azonos negyedévéhez képest: az egy évvel korábbi 193 millió dolláros veszteség után 242 millió dolláros nyereséggel zárta a szeptember-decemberi időszakot. Az egyszeri tételek hatásait kiszűrve 6 centes profitot könyvelt el a társaság, ami megfelel a piaci várakozásoknak.
Az átlagos alumíniumár magasabb lett a várakozásoknál az elmúlt negyedévben, ennek volt köszönhető, hogy a bevétel terén pozitív meglepetést okozott a cég. Az áremelkedés tükrözi a Kína és az Egyesült Államok felül érkező keresletnövekedést, miközben az alumínium kínálata csökkent a Bloomberg adatai szerint. Az Egyesült Államokban 4,5 százaléko, Kínában pedig 8 százalékos keresletnövekedés volt tapasztalható 2012-ben az alumíniumpiacon. Az alumínium árfolyama az előző negyedévben 34 hónapos mélypontot ütött meg a londoni árutőzsdén, ehhez képest közel 4 stázalékkal emelkedett az árfolyam az év utolsó három hónapjában.
Mit hoz a jövő?
Az Alcoa nem fogalmazott meg várakozásokat a saját eredményességére, csak a globális alumíniumpiacra adott prognózist, a szokásához híven. A cég 7 százalékos keresletnövekedésre számít idén a világban. Az elemzői konszenzus szerint az alumínium árfolyama is emelkedhet, az év végi 1999 dolláros árfolyamhoz képest 2150 dolláros átlagárat várnak 2013-ra a Bloomberg által megkérdezett szakértők.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve