A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,53 százalékos emelkedéssel, 23 956,19 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 0,2 százalékkal 13 950 forintra csökkent, 992,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 2,1 százalékos erősödést követően 5897 forinton zártak, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.
A változatlan kurzusú Magyar Telekom részvények 405 forintot értek, összesen 70,8 millió forintnyi papír fordult meg a parketten.
A Richter-papírokat 3,1 százalékos drágulást követően 5739 forinton fejezték be a napot, összesen 3,7 milliárd forint értékben kereskedtek a gyógyszercég részvényeivel.
Így látják az elemzők
Pénteken a tavalyi átlagnak megfelelő forgalomban, kiemelkedően teljesített a BUX a főbb nyugat-európai tőzsdékhez viszonyítva - mondta Horváth Ákos, az Erste Befektetési Zrt. elemzője.
A Richter 3,1 százalékos emelkedése vélekedése szerint annak köszönhető, hogy a befektetők átárazták a gyógyszeripari cég részvényeinek árfolyamát, így az elemző a következő időszakban is felülteljesítést vár a papírtól. Az OTP is erősödni tudott, aminek egyik okát abban látja, hogy a lengyel bankok mélyrepülése miatt a régiós bankpapírok közül a magyar pénzintézet papírjait veszik a befektetők.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en elmondta: a magyar tőzsde gyakorlatilag egész héten felülteljesített a nemzetközi piacokhoz képest. Pénteken a BUX pozitív eredménye elsősorban a Richter-papírok több mint 3 százalékos és az OTP-részvények mintegy 2 százalékos emelkedésének köszönhető.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve