Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1-en elmondta: a magyar tőzsde az európai élbolyban végzett. A szakértő kiemelte: csaknem 2 százalékkal erősödött az egész nap jól teljesítő Richter. A vállalat negyedik negyedéves jelentését hétfőn hajnalban hozzák nyilvánosságra, a várakozások szerint rendkívül jó lesz az eredmény. Nem sokkal a kereskedés zárása előtt a Mol-papírok is lendületes emelkedésbe kezdtek, a napot végül csaknem 2 százalékos pluszban zárta részvény - írta az MTI.
A Mol 1,97 százalékkal, 20 395 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Kapcsolódó
Az OTP-részvények ára 0,08 százalékkal, 8858 forintra csökkent, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,59 százalékkal, 514 forintra nőtt, forgalma 694,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 1,95 százalékkal, 6430 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve