Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője az M1-en elmondta: dél körül még vegyes képet mutattak a magyar és a nemzetközi indexek, végül szinte mindenki "zöldben" tudott zárni. A BÉT-en a legnagyobb mértékben a Richter emelkedett.
Az elemző szerint nem okozott nagyobb kilengést az OTP árfolyamában, hogy Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szerint is drága az OTP, a bankvezér a szerdai közgyűlésen beszélt erről. Hozzátette, az OTP a nyereségesség szempontjából az elmúlt években elég jó pályát írt le, amit a befektetők valamilyen szinten már beáraztak, olyan emelkedésre már nem kell számítani, mint amilyet 2016-ban bemutatott a bankpapír.
A Mol 0,19 százalékkal, 20 905 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,05 százalékkal, 8104 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,20 százalékkal, 489 forintra csökkent, forgalma 924,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 2,46 százalékkal, 6750 forintra emelkedett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve