Móró Tamás, a Concorde Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: fél százalékos pluszban nyithat a BÉT a kedvező európai hangulatban, alacsony forgalom, de emelkedés lehet a nap végéig. A vezető részvények közül kiemelte a Molt és az OTP-t, amelyeknél az árfolyamok emelkedésére számít.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: pozitív hangulatban nyithat Európa, így a budapesti börzén is erre számít. A Magyar Telekom és a Mol árfolyama a gyorsjelentések közlése előtt viszonylag stabil maradhat.
Az európai tőzsdékre hatással lehet, hogy a Bank of England monetáris tanácsa csütörtök délután ismerteti legújabb döntéseit. Az általános elemzői várakozás az, hogy a brit jegybank kamatcsökkentést jelent be.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,13 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 27 023,94 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt. A Mol 35 forinttal, 0,20 százalékkal 17 065 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 1,66 százalékkal 6510 forintra esett, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 446 forintra erősödött, forgalma 339,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 2 forinttal, 0,03 százalékkal 5819 forintra nőtt, a részvények forgalma 752,0 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve