A tavalyi első kilenchavit 53 százalékkal meghaladó, 5,2 millió eurónyi profitot ért el az AAA Auto idén szeptember végéig - tette közzé a cseh használt autó kereskedő cég. A társaság ezzel már szeptember végén teljesítette idei eredménytervét, a második és harmadik negyedéves teljesítmény pedig elérte a 2007 közepén tapaszalt szintet, ami az eddigi csúcsot jelentette az AAA Auto történetében. A piac ennek ellenére nem honorálta a szép teljesítményt, az AAA Auto részvények árfolyama megmaradt a hónapok óta jellemző valamivel 18 korona feletti árfolyamon, a forgalom változatlanul alacsony. A részvény kereskedésébe néha az hoz színt az elmúlt időszakban, amikor a fő tulajdonos és a cég vezetője James Denny időnként bejelenti, vásárolt a papírokból.
Az első kilenchavi eredmények a társaság tájékoztatása szerint kétségtelenül megerősítik azt, hogy a használt autó piac idei fellendülése tartós az előző két évhez képest. Az eredmények alátámasztják a cég szerint az új stratégiát, amelyben a legjobban és legnagyobb profittal eladható modellekre koncentrálnak az eladások során, valamint hangsúlyt fektetnek a kapcsolt pénzügyi szolgáltatások arányának növelésére. Az év hátralévő időszakával kapcsoltban a menedzsment mindezek ellenére konzervatív maradt, mivel a téli szezon általában jóval gyengébb szokott lenni más időszakoknál.
Az árbevétel szeptember végéig 201,5 millió euró volt idén, ez 35 százalékos növekedést jelent. Az eladott autók száma 14, az eladási átlagár 18 százalékkal emelkedett. A csoport EBITDA-ja 46,6 százalékkal, 13,2 millió euróra bővült.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve