A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI kérdésére kifejtette, hogy a szerdai csökkenés miatt kedvezőtlen hangulatban kezdett a tőzsde, de a visszaesést délutánra ellensúlyozta a befektetői hangulat javulása.
Varga Zoltán megjegyezte, a nap végére a fellendülés határozta meg az európai tőzsdék irányát, és velük együtt a BÉT-et is. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nyugati részvénypiacok az utóbbi napokban kiszámíthatatlanok, nagy esések nagy fellendülésekkel váltakoznak, és ezen a héten nem is várható, hogy határozott irányt vegyen a kereskedés.
A Mol 38 forinttal, 1,72 százalékkal 2246 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,58 százalékkal 13 510 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 397 forintra csökkent, forgalma 183,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,24 százalékkal 8210 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3703,47 ponton zárt csütörtökön, ez 7,76 pontos, 0,21 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Európai csapongás
Viharos kereskedés után emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
London volt az egyetlen kivétel, az FTSE 100 index 0,63 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A frankfurti DAX-index 0,33 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,93 százalékos, a milánói FTSE MIB 1,06 százalékos, a madridi IBEX pedig 1,10 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,10 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,03 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,60 százalékkal emelkedett.
A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index délelőtt napi minimumán több mint 2 százalékos mínuszban is járt, a biztosítási és egészségügyi szektor alindexe 1,2 százalékkal, míg az utazással és szabadidős tevékenységgel kapcsolatos vállalatok árfolyama 1,6 százalékkal került lejjebb.
A nyugat-európai tőzsdék nyitáskor a Wall Street előző nap elszenvedett veszteségeit tükrözték. A Dow Jones ipari átlag és az S&P 500-as index szerdán október óta a legrosszabb napját élte át hatalmas, 2007 óta nem tapasztalt forgalom mellett, mivel az intézményi befektetőket megijesztette, hogy kisbefektetők hada spekulatív céllal őrült mennyiséget vásárolt fel olyan erősen shortolt részvényekből, mint a GameStop és az AMC Entertainment papírjai.
A két vállalat árfolyama napok óta meredeken, háromszámjegyű mértékben emelkedik, ami pozícióik zárására kényszeríti a shortolókat. Egyesek már attól tartanak, hogy a short pozícióik zárására kényszerülő fedezeti alapok kénytelenek lesznek csökkenteni részvényállományukat, hogy készpénzhez jussanak.
Európában aztán a nap folyamán megnyugodtak a kedélyek. Az európai légitársaságok közül a British Airways anyavállalata, az IAG 8,4 százalékkal, a német Lufthansa pedig 7,7 százalékkal drágult, miután az American Airlines a vártnál kisebb veszteségről számolt be.
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,85 százalékos, az S&P 500-as index 1,63 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,91 százalékos pluszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,59 százalékos mínuszban, 55,20 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 0,79 százalékos veszteségben, 52,43 dolláron forgott fél hat után.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,55 százalékkal, 1854,16 dollárra, a februári szállítású aranyé pedig 0,46 százalékkal, 1853,40 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2122 dollárt adtak, 0,12 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve