Az előző amerikai keret februárban merült ki, amikor az ország 3,25 milliárd dollár értékben adott el kötvényeket a tengerentúlon. A kibocsátás után az ÁKK vezérigazgató-helyettese már utalt arra, hogy új regisztrációs keretet (úgynevezett Shelf Registration) kell kérnie Magyarországnak, és ennek elbírálása hetekig-hónapokig is eltarthat. A SEC honlapjára keddi dátummal került fel az a dokumentum, mely szerint hazánk ötmilliárd dolláros keretet igényel, melyet egy vagy több kibocsátás során meríthet ki. Ez a keret nem jelent automatikus kibocsátást, konkrét kibocsátásról egyelőre nincs hír a piacon - mondta a Napi Gazdaságnak egy kötvénypiaci szakember.
Korábban Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára már utalt arra, hogy még az idén szükség lehet devizakibocsátásra, majd Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese egy interjúban megerősítette, hogy ugyan már nincs szüksége idén devizaforrásra az országnak, de taktikai okokból kiléphetnek a piacra.
A Standard Bank elemzője, Timothy Ash a Bloombergnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a kormány feltehetőleg az energiapiaci bevásárlásaira készül ekkora hitelfelvétellel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve